Színház

Élő felszín

mozgásszínház, magyar, 2013., 6 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az Élő felszín egy vizuális színházi előadás, melyben mozgásszínészek nem embereket vagy állatokat
animálnak, hanem egy vízszintesen kifeszített elasztikus textilre vetített képeket, melyek égitestekként, tájakként és absztrakt felszínképződményekként elevenednek meg.

Az ifjabb Kurtág György hanghatásaival  összhangban változó makettasztalon madártávlatból figyelhető meg például a magma fortyogása és megszilárdulása, egy-egy égitest felszínének felgyorsított, képzelt mozgása. Hol az izzó, hömpölygő anyag kőzetté dermed, hol felhők sűrű kavargásából jéghegyek bukkannak elő, majd elolvadva süllyednek alá. A Földre érkezve vizeket és
szárazföldeket, majd civilizációnk még természetközeli, később korunk digitalizálódott világát ábrázoljuk a rendelkezésünkre álló, elvont eszközökkel: széles skálán változó méretű és ritmusú dudorodásokkal, púpokkal. Ahogy belefeledkezünk a hangkompozíció és a látvány poézisébe, úgy jutunk közelebb és közelebb emberi létünk mikrouniverzumához.
Az előadás eredetileg kísérőszöveg nélkül, ifj. Kurtág György hangkompozíciójára született. Azzal a céllal készült hozzá meseszerű narráció, hogy gyerekek számára követhető legyen. Később azonban több – tudományos érdeklődésű – felnőtt nézőtől azt a visszajelzést kaptuk, hogy a szöveg segítette őket az értelmezésben, inkább a szöveges változatot választanák. A narráció nélküli változatot azoknak ajánljuk, akik szeretik a nem verbális megközelítést, akik szívesen utaznak
képzeletük szárnyán, hagyatkoznak az érzékeikre, hiszen így a zene és a forma együttese tágabb (elvontabb, érzékibb) élményt adhat.

A(z) ÉLŐKÉP Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások