>
Színház

Első kétszáz évem

előadás, 2018.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

„Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.” A mondás állítólag Királyhegyi Pál író, újságíró, humoristától származik, aki 1900-ban született, 1981-ben halt meg, lényegében részt vett a XX. század teljes őrületében. 19 évesen Horthy elől nyugatra menekült, dolgozott tengerparti hordárként Olaszországban, később Amerikában volt pincér, liftes fiú, nyúlbőrgyári munkás, banki alkalmazott, újságíró és tán még hajléktalan is. Statisztált, majd forgatókönyveket írt Hollywoodban. Később megfordult Angliában, ahol a Daily Telegraphnál dolgozott, és ahogy önirónikusan fogalmazott: „1944-ben repültem hazafelé, sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot.” Nem késte le, de a lágert végül túlélte, 1945-ben térhetett haza, attól kezdve humoristaként élt.
Most Szabó Zoltán színész ötletére és szereplésével Királyhegyi Pál: Az első 200 évem című könyvéből készít színpadi darabot a DEKK Színház és a Füge közösen.

Az előadás Királyhegyi Pál örökösének engedélyével jött létre. A szerző jogait a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.

A(z) FÜGE Produkció előadása

Bemutató időpontja:

2018. március 21., FÜGE Produkció

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Vélemény:

Angyalok és pásztorok
Angyalok és pásztorok

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje

Jegyvásárlás