Színház

Ez is József Attila!

előadás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"József Attila tudta, hiszen Medvetánc kötetének mottójául választotta, hogy: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Valóban, a kultúrtörténet tanúsága szerint a géniuszoknak a rájuk rótt kereszttel kell bejárniuk útjukat, hogy kiszenvedjék magukból azokat az alkotásokat, amelyek szebbé teszik világunkat" ? fogalmazott Czeizel Endre a Nyugat Pluszban, 2012-ben megjelent esszéjében.

A költő pokoljárását is bemutatja a hagyományos irodalmi előadóestektől sokban különböző, fájdalmasan őszinte produkció.
Zöld Csaba, Kálloy Molnár Péter és Szabó Zoltán Attila a Szabad-ötletek jegyzékébe is bátran belelapoznak, tudván tudva, hogy a költőgéniusz megrázóan különös szabad asszociációs írása sok vitát gerjesztett. A Szabad-ötletekhez J.A. által ihletett mai dalok, versek társulnak.
Az Újnyugatos szalonesten elhangzik Schwalm Zoltán Egy legenda sorsa című verse, illetve Filip Tamás és Szűgyi Zoltán is felolvas egy-egy, József Attila vonzásában született művet.

A(z) József Attila Színház előadása

Bemutató időpontja:

2017. október 9., József Attila Színház

Stáblista:

Hozzászólások