Pogány Irén és Váradi Miklós a valóságban nem élt, nem szerette egymást és nem szakították el őket egymástól. De mégis. Mert az ő történetükben benne van annak a sokezer embernek a szerelme, fájdalma, küszködése, akiknek az életébe beleavatkozott a történelem.
A második világháború után a szovjet hadsereg bosszúhadjárata során mintegy 600.000 magyart szállítottak el a Gulágra, hogy embertelen körülmények között dolgoztassák őket, túlnyomórészt civileket. A fele soha nem jött vissza. Sokszor az itthon maradottak sem jártak sokkal jobban.
A dokumentarista elemek felhasználásával készült előadásban egy málenkij robotra elhurcolt férfi, Váradi Miklós és otthon maradt felesége, Pogány Irén levelezésén keresztül ismerhetjük meg személyes történetüket. Leveleiken átüt a szenvedély, a féltés, a vágy, a magány, az egymás elvesztésétől és az újbóli találkozástól való félelem. Küzdelmeiket sokszor nem tudják, máskor nem akarják megosztani. Szubjektív beszámolóikon keresztül betekintést nyerünk a munkatáborok és a romjain újjáépülő, majd egy újabb diktatúrába rohanó ország mindennapjaiba.
Drámapedagógus: Záhonyi Enikő
Hozzászólások