Színház

Gerendák

előadás, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Rideg Zsófia rendező ismertetője az előadásról:
„Verebes Ernő Gerendák című darabjának felolvasószínházi változatát megrendeztem a Nemzeti Színházban a beregszászi színészek közreműködésével. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes elvinni egy térbeli megvalósításig, mert nagyon izgalmas, rétegzett darab. Költészet, de a kezek költészete, azoké, akiknek az évszaknak megfelelő szerszámaik vannak. Hétköznapi tárgyaik (mosdótál, őrlőgép, asztal), amelyek átlényegülnek: hangszerekké, liturgikus eszközökké. A búza lisztté lesz, a liszt lélekké változik a szélmolnár templommá alakuló malmában. Két egymásba fonódó síkon játszódik az előadás, a nagyhét történései vízjelként húzódnak a realista történet mögött. A két sík állandó párbeszédet folytat egymással, hol ironikus, hol magasztos párbeszédet.
A külső világ fenyegetésére a belső terünket kell templommá alakítanunk – a zene, az ének, az alkotás ebben segíthet. Ez lehet az a közösségi mondanivaló, amely Beregszászban érvényessé teheti jelen vállalkozásunkat. A darab, mondhatni, eleve a beregszászi színészekre íródott, Verebes Ernő többször dolgozott már a társulattal. Színészi adottságaik mellett fontos az a szakmai út is, amelyet e társulat közösen járt végig, egy lepusztult szállodai épületet Thália templomává alakítva át.”

A(z) Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Jósika, szélmolnár
András atya, plébános
Magdolna, Jósika felesége
Fília, András atya néma unokahúga
Szemző úr, malomtulajdonos
W. Sorath, tehetségkutató a Columbia Egyetemről
Újságírónő, W. Sorath lánya
Énekes asszony
Györköc, Jósika és Magdolna fia

Alkotók

Hozzászólások