Színház

Godspell

musical, 100 perc, magyar, 2007.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Francisc Hubic Művészeti Iskola és a nagyváradi Szigligeti Társulat közös produkciója Meleg Vilmos rendezésében 2007. decemberében került nagy sikerrel bemutatásra. A szerzőpáros Stephen Shwartz és John Michael Tebelak Máté evangéliuma alapján írta a zenés darabot, melyet először 1971-ben mutattak be New York-ban, s a zajos fogadtatást óriási siker követte. "Jézus mindenkihez szól, vallástól függetlenül. Azért Máté evangéliumát választottam alapanyagul, mert azokhoz szólt, akik ismerték Jézus tanításait, mégis eltértek attól. Őket akarta visszatérítgetni. Eleve hallgatóságban gondolkodott, közönségben, ezen felül övé volt az első evangélium.."- vallotta John Michael Tebelak. Cselekménye napjainkban játszódik: egy fiatal, szórakozásban elmerült társaságba egy idegen érkezik, aki ráadásul bibliai idézetekkel traktálja a lányokat, majd az egész társaságot. Már majdnem kidobják amikor dalra fakad - és a zene vagy gondolat, vagy együtt mindkettő mégis megfogja őket, szinte akaratlanul szállnak be a játékba. Az idegen közvetítésével sorra megidéződnek a közismert bibliai történetek, a zene és a játék révén a fiatalok egyre inkább résztvevőkké válnak, fokozatosan az ő hatása alá kerülnek. Egyéniségének, a tántoríthatatlanságának, a kisugárzásának, meggyőzőerejének, hitének köszönhető ez? Talán mindezeknek együtt. Kibontakozik egy kvázi Jézus történet, ami most játszódik, aminek részesévé válunk, játszók és nézők, hívők és hitetlenek, akarva, akaratlan, együtt mormoljuk, énekeljük és tapsoljuk a szeretet himnuszát. A musical talán annak is köszönheti népszerűségét, hogy cselekményével és zenei világával aktuálissá tudja varázsolni a kétezer éves történeteket, a játékos prózai részek és a dalok harmonikus egységet alkotnak benne.

A(z) Szigligeti Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások