Színház

Godspell

musical, 2 felvonás, magyar, 2002.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A darab címe Godspell. Ennek a szónak több jelentése van. Például evangélium, isten igéje és így tovább. Ezen túl létezik egy zenei stílus, amelyben az éneklést godspellnek nevezik. Nem más ez, mint a négerek által énekelt vallási jellegű dal.

A műben és az előadásban a dramaturgia lényege a csoportos jelleg.Téma a Máté-evangéliuma. Már az előadást indító groteszk, gúnyos ének összekapcsolódik a filozófiával: jelzésszerűen felvonul a világtörténelem csaknem valamennyi ideológiája. A ma felnövekvő embereket így, vagy úgy megérintik a filozófiai áramlatok, melyek hol ellentmondanak, hol felelnek egymásnak. Vissza kell jutnunk az emberi műveltség alapjáig. Több évtizedes ostobaság, hogy a felnövekvő nemzedék előtt letagadták a Bibliát, hiszen nem érthető meg nélküle a művészet és a filozófia sem. Tehát ezért is kell visszajutnunk az alapműhöz.

Irodalmi értelemben ez nem dráma. A Máté-evangélium idézeteire épül a mű. A közösség, a darab résztvevői - akik sokféle szerepet játszanak - a bohóc, a naiv ember szemével ismerik meg Jézus tanait. Jézusnak először őket kell meggyőznie igazáról. Ez sok játékkal, rögtönzéssel történik. De végül a játéknak, a tréfának vége van, el kell vállalni a Golgotát. - A darabban felnő egy új nemzedék, amelyik hisz. Nem akarjuk ezt leszűkíteni a katolicizmusra. Nem is szabad. Itt az erkölcsi normatívák a fontosak.

A(z) Magyar Színház előadása

Bemutató időpontja:

2002. március 8., Magyar Színház

Stáblista:

Hozzászólások