Színház

GreekLateNight

opera, olasz, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Folytatódnak a kamaraoperai estek a Liszt Ferenc Zeneakadémia Solti György Termében. Ezúttal a görög szerelem nyomába eredünk, és így kivételes módon egy estén két szerző: Gluck és Bertoni operáin keresztül ismerkedhetnek meg Orfeusz történetével.
Az est első felében Ferdinando Bertoni operáját láthatjuk, aki a maga Orfeusz-variációját 1776-ban egy híres castrato, Gaetano Guadagni kifejezett kérésére készítette el, aki tizenkét évvel korábban Gluck hasonló című operájának címszerepét is énekelte. A szerző bevallottan Gluck partitúráját maga előtt tudva komponált, és ugyanazt a librettó alapot használta, mint elődje. Igazi operatörténeti csemege lesz felfedezni a sok hangulati és dallambeli hasonlóság/azonosság mellett a kis különbségeket, melyekre magyarázatot Bertoni tradicionális, Gluck reformjait figyelmen kívül hagyó, az opera seria hagyományára építő kompozíciós technikájában lelhetünk. A művet Lázár Helga rendezésében láthatják a Zeneakadémia Solti termében.

Az est második részében Gluck legnépszerűbb operája, az Orfeusz és Eurüdiké következik. A mű igen nagy hatással volt a későbbi korok legkiválóbb zeneszerzőire: Mozartra, Beethovenre és Wagnerre is. Az Orfeo ed Euridicét 1762-ben adták elő először Bécsben, s ezt dolgozta át a zeneszerző a párizsi közönség ízlésére szabva 12 évvel később Orfée et Eurydice címen. A Zeneakadémián a bécsi változatot mutatjuk be, Szenteczki Zita rendezésében.

Orfeusz
Opera egy részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar felirattal

Karmester: Bartal László

Szereposztás
Orfeusz: Várhelyi Éva
Eurüdiké: Wierdl Eszter
Hümén: Kertesi Ingrid

Alkotók:
Zeneszerző: Ferdinando Bertoni
Szövegíró: Ranieri de Calzabigi
Rendező: Lázár Helga
Látványtervező: Geresdi Zsófia
Dramaturg: Orbán Eszter

Orfeusz és Eurüdiké
Opera egy részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar felirattal

Karmester: Bartal László

Szereposztás:
Orfeusz: Daragó Zoltán
Eurüdiké: Molnár Ágnes
Ámor: Rácz Rita

Alkotók:
Zeneszerző: Christoph Willibald Gluck
Szövegíró: Ranieri de Calzabigi
Rendező: Szenteczki Zita
Díszlettervező: Gelsi Zoltán
Jelmeztervező: Csősz Máté
Dramaturg: Kenesey Judit

Kórus:
Szoprán: Göncz Renáta, Kohán Nikolett, Németh Renáta
Alt: Bojta Zsuzsanna, Dévényi Judit, Kneusel-Herdliczka Klára
Tenor: Balázs Edgár, Cseuz Tamás, Hoffmann Richárd
Basszus: Prodán András Botond, Korpás Ferenc, Monostori Ferenc

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Bemutató időpontja:

2016. február 5., Magyar Állami Operaház

Stáblista:

Hozzászólások