Színház

Hajmeresztő

bűnügyi játék, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az amerikai színháztörténetben soha olyan hosszú szériát nem ért meg prózai előadás, mint Paul Portner: Hajmeresztő című bűnügyi játéka. Sikerének titka az az interaktív kapcsolat, mely beleszólási lehetőséget biztosít nézőközönségének. Az előadás során Rosetti felügyelő próbál végére járni a publikum segítségével, Isabel Czerny, zongoraművésznő rejtélyes meggyilkolásának. Mivel a közönség az egyedüli szemtanú, akik mindent láttak, segíthetik a nyomozást kérdéseikkel. A bűntény után minden egyes néző maga is nyomozóvá, vagy ha úgy tetszik, tanúvá válhat. Természetesen, Agatha Christie legjobb tanítványaként, Paul Portner is elrejti az összes félrevezető jelet, kelléket, indítékot, minden szereplőnek van oka, ellenszenve, sérelme, hogy megölje a művésznőt, mindenki gyanús mindenkinek. Legfőképpen nekünk, akik láttunk, hallottunk mindent, és ítélkezhetünk! Utána fellebbezésnek helye nincs. Legfeljebb egy következő előadáson.

Előbemutató időpontja: 2008. július.18., Újszegedi Szabadtéri Színhpad

A(z) Kecskeméti Katona József Színház előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Tony Whitcomb (a Hayas Hajmeresztő szalon tulajdonosa)
Barbara DeMarco (fodrászlány)
Mrs. Schubert (szenátorné)
Edward Lawrence (régiségkereskedő)
Victor Rossetti (építőmunkás)
Mikey Thomas

Alkotók

Vélemény: