Színház

Hamlet

előadás, 2006.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Nekrošius Hamletje 1998-ban elnyerte Moszkvában az Arany Maszk-díjat, Olaszországban pedig a legjobb külföldi előadásnak járó Übü-díjat. Akkortól fogva mindenki a Meno Fortas Hamletjéről beszélt a szakmában. Amikor a társulat 2000-ben Budapesten járt, a szerény, rendkívül kedves és közvetlen színészek egy sajtóbeszélgetésen elárulták: az előadás hét hónapos próbafolyamat során született meg. Ennyi időn át intenzíven dolgoztak együtt. Sőt: valójában kilenc hónap volt az a hét, de mert tartottak néha szünetet is, hogy letisztuljon mindaz, amit addig kidolgoztak, így csak hét hónapot szoktak említeni.
"Shakespeare-ben leginkább Shakespeare maga, az író érdekel, és sem nem értem, sem pedig elképzelni nem tudom, honnan van egy emberi lényben ilyen széleskörű tudás és értelem, amely magába öleli az egész világ lélegzetét, az élet alakját és szerkezetét, az emberi természetet a maga összes érzésével, érzelmével és tettével. Az alapvetőtől a legnemesebbig. Hogyan férhet bele ennyi minden egyetlen személybe, Shakespeare-be? És mindezek tetejébe mindezt a művészet legmagasabb formájában, költészetben mondja el." ( Eimuntas Nekrošius)
Az előadás már az első perctől magával sodorja a nézőt pontosan kidolgozott, minden díszletelemével, kellékével "játszó" látványvilággal és a színészi játékkal. De hat a darab gondolatisága is: például ez a nem megszokott, ábrándos-töprengő Hamlet-figura. Nem véletlen, hogy az ismert litván rocksztár, Andrius Mamontovas kapta a főszerepet az előadásban, amelyet fekete humor szőtt át.
A kritikák szerint Nekrošius Hamletjével a litván színház büszkén léphetett a XXI. századba.

A(z) Gyulai Várszínház előadása

Bemutató időpontja:

2006. július 12., Gyulai Várszínház

Stáblista:

Hozzászólások