Színház

Hannibál tanár úr

előadás, 2 felvonás, 2022., 15 éves kortól

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Tanulmány két részben.

Móra Ferenc novellája, valamint Fábri Zoltán, Gyenes István és Szász Péter forgatókönyve nyomán Deres Péter és Vidovszky György.

Ikonikussá vált történet egy tanárról, Nyúl Béláról, akit meghurcolnak, feláldoznak a politika oltárán egy Hannibálról szóló, látszólag jelentéktelen tanulmány miatt, aminek állításait nem hajlandó visszavonni.

Nyúl Béla neve fogalommá vált. Mint ahogy a Hannibál tanár úr elnevezés is. Mindkettő leginkább Fábri Zoltán mára már ikonikussá vált filmje miatt, és kevésbé Móra Ferenc eredeti regénye (Hannibál feltámasztása) okán. A klasszikus művekkel sokszor esik meg, hogy eredeti jelentésük új értelmet nyer későbbi korok olvasói, nézői számára. A Hannibál tanár úr letűnt korszakot idéző, keserédes története megdöbbentően pontos, gondolatilag nyugtalanító és különösen aktuális társadalmi látleletté vált mára. Ezért döntöttünk úgy, hogy színpadi változatot készítünk belőle.

A történet főhőse Nyúl Béla, egy óbudai gimnázium szürke kis latintanára ír egy tudományos értekezést Hannibál haláláról, ami természetesen senki nem érdekel, egészen addig, míg az iskola évkönyvében váratlanul helyet kap, hogy egy elmaradt cikket sürgősen pótoljanak vele. Nyúl egyszer csak az érdeklődés középpontjába kerül, egy parlamenti interpellációban is említik nevét, a kollégái hirtelen befolyásos emberként tekintenek rá, sőt egyik éjjel – álmában – maga Hannibál is meglátogatja. Másnap jön a kijózanodás, a dédelgetett ókori dolgozat politikai felhangot kap, kiragadva a saját szövegkörnyezetéből, átértelmezve, kisajátítva „politikai uszítássá” minősül. Nyúl teljesen tehetetlen, hogy megvédje magát az elvtelen vádak ellen. Felfüggesztik tanári állásából, és arra kényszerítik, hogy vonja vissza „lázító tanait”.

Díszlettervező-asszisztens: Illés Haibo

Produkciós koordinátor: Nyulassy Attila

Zenekar/zongora: Szép András
Zenekar/dob: Nagy Zsolt, Czibor Attila
Zenekar/nagybőgő: Pál Gábor

A(z) Kultúrbrigád és Átrium előadása

Bemutató időpontja:

2022. december 3., Kultúrbrigád és Átrium

Stáblista:

Szereplők

Nyúl Béla, tanár
Muray, képviselő
Ofenthaler, gimnáziumigazgató
Vidrozsil, tornatanár
Török, matematika- és fizikatanár
Schwarcz, tanár
Danielisz, tanár
Manzák, vendéglős
Lola, a felesége
Miniszteri biztos
Petrik magántanítvány, rikkancs, Kati udvarlója
Kati, Nyúl lánya
Iván, Nyúl fia
Vogelmeyer, fűszeres
Lacika, segéd
Gébics, hentes
Újságíró
Hannibál
ápr. 20.
  • 19:00
máj. 23.
  • 19:00

Hozzászólások