Színház

Haramiák (Banditák)

romantikus akció, 2 felvonás, magyar, 2000.

Értékelés:

7 szavazatból
Szerinted?

"Vegyék a színjátékot egyszerűen dramatikus történetnek, ami nem akar többnek látszani, mint ami, de a dramatikus módszer előnyeire épít, amennyiben a lelket a legtitkosabb akciója közben éri tetten. Kifürkészi a szellem legbensőbb kamráit, anélkül, hogy hagyná magát beszorítani egy színdarab hagyományos keretei közé. Mert az az igazság, hogy a dráma valódi géniusza, mint például Shakespeare, aki úgy uralja anyagát, mint Prospero az ő Arieljét, szóval a színjáték igazi szelleme mélyebbre vág a húsban, jobban megérinti a lelket és élőbbek tanai, mint bármely regényé vagy eposzé. Így tehát leírhatok dramatikusan egy történetet, anélkül, hogy drámát akarnék írni. Azaz én egy dramatikus regényt írtam.
Nos, hogy a tárgyra térjek be kell vallanom, hogy nem is annyira a darabom terjedelme, de sokkal inkább a tartalma fosztja meg a lehetőségtől, hogy színpadra kerüljön. A mondanivaló egysége szükségessé tette ugyanis, hogy néhány olyan karakter is fellépjen a darabban, akik a jó érzést, a tiszta erkölcsöt sértik és a sokkal több gyengédséghez szokott hagyománytisztelőket felháborítják. Sőt mi több, kénytelen voltam ezeknek az erkölcstelen figuráknak bizonyos csillogást kölcsönözni, a szellem párviadalában gyakran ők győznek, így kárpótoltam őket szívtelenségük miatt rájuk zúduló utálat ellenében. Mert senki sem tökéletes, a legbűnösebbeknek is lehet számtalan jó ötlete, helyes hajlama, nemes tette. Ezért nincs tökéletlen ember, csak kevésbé tökéletes. Nos ennyit a színház ellen követett merényletemről. Ez az előszó kevés, hogy védőbeszédet mondjak színjátékom természetének igazolására. Mindannyian a sors kezében vagyunk, ezért a döntést önökre bízom, és távol álljon tőlem bíráim ékes szavakkal való megvesztegetése, hiszen szigorú ítéletektől nincs félnivalóm, és nem szeretném, felhívni figyelmüket a darab szépségeire sem, hiszen én már úgyis megtaláltam őket..."

Friedrich Schiller

A(z) Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások