Színház

Házasságlevél

vígjáték, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ajala Borozovszki, Sifra és Elimeleh Borozovszki leánya izgatottan készül közelgő esküvőjére. Boldogságához már csak a szülők házasságlevele hiányzik, ugyanis a férjjelölt, a fantasztikus statisztikus Robert Knoll mamája mindenáron ragaszkodik a 25 évvel ezelőtti okirathoz. Borozovszkiék felforgatják a lakást, de az ominózus papír nem akar előkerülni. A helyzetet csak bonyolítja a kibucból érkező Buki, aki természetesen szemet vet Ajalára, és megjelenik a Borozovszki után vágyakozó, számos praktikát bevető szomszédasszony, Jaffa is. A családi béke megrendül, ha nem kerül a szóda az asztalra!

Az előadás sikerére garancia a sziporkázó humorú darab, melynek a világ bármely pontján élő hétköznapi emberek is szereplői lehetnének. Nincs világmegváltás, elvont filozofálás. Gondolatisága, üzenete egyértelmű: a tiszta érzés, a szeretet, a szerelem felülmúl minden érdekből, feltörekvésből, demagógiából táplálkozó szándékot.

Ephraim Kishon Budapesten született 1924-ben Hoffmann Ferenc néven. Családjával 1949-ben Izraelbe költözött. Kezdetben egy kibucban lakatosként dolgozott, miközben nagy energiával tanulta a héber nyelvet, amelyen műveit alkotta.

Szatirikus írásai - főként drámái - révén az egyik legsikeresebb izraeli szerző, valamint a világ egyik legnépszerűbb humoristája lett. Több mint ötven művet írt, melyeket harminchét nyelvre - köztük magyarra - fordítottak le. Művei így világszerte összesen 43 millió példányban jelentek meg.

A(z) Szegedi Pinceszínház előadása

Stáblista:

Hozzászólások