Színház

Hegedűs a háztetőn

musical, 2 felvonás, magyar, 2000.

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

A musical világának egyik csúcspontja a Hegedűs a háztetőn. Az 1964-es New-York-i ősbemutató óta ez a mű a zenében, táncban eleven élő népi művészet varázsa ünnepivé avatja a színházi estéket.
Egy oroszországi zsidó falu, Anatevka lakói élik a maguk hagyományaihoz hű, küzdelmes és derűs napjait a század elején. Tevje, a tejesember súlyos gondban van, nemcsak a szegénység nyomasztja, hanem az is, hogy a jó isten öt lánnyal áldotta meg, akiket előbb-utóbb férjhez kell adni. A hagyomány szerint a férjjelöltet a házasságszerző ajánlja és a szülők egyeznek meg a kiválasztott személyében. Tevje családjában azonban megdöbbentő dolgok történnek. A férjhezmenendő lányok egymás után lázadnak fel a tiszteletreméltó, ám életüket gúzsba kötő hagyományok ellen. Nem ahhoz kívánnak menni, akit a szülők választanak, hanem saját érzelmeik szerint képzelik el jövőjüket, szerelemből óhajtanak házasodni. A musical csodálatos zenéje a bemutató óta világslágerré lett dalai, a bensőséges történet, a bájos humor az évekre szóló siker biztosítéka.

Közreműködik: a Budapest Klezmer Band, a Madách Színház tánckara és csoportos szereplői.

A(z) Madách Színház előadása

Bemutató időpontja:

2000. október 7., Madách Színház

Stáblista:

Hozzászólások

8/10
Nótárius 2019 ápr. 06. - 15:24:47 8/10
"Hegedűs a háztetőn. Őrülten hangzik, ugye? Pedig Anatevkában, ebben a mi kis eldugott falunkban mindnyájan hegedűsök vagyunk a háztetőn. Kellemes, egyszerű dallamot akarunk kicsalni a húrokból, de úgy, hogy közben ne törjük ki a nyakunkat. Nem könnyű. Kérdezhetnék: miért nem állunk odébb, ha itt ilyen nyaktörő mutatvány az élet? Mert Anatevka a mi otthonunk is. És mi óv meg bennünket a zuhanástól? Egy szóval megmondhatom: a hagyomány."
8/10
Nótárius 2019 ápr. 06. - 14:04:42 8/10 Előzmény Édes Anna
Mikor kezdésként (remélem nem érvként!) az eget (?) szólította, bíztam benne, hogy nem a már ismert köreit fogja újra futni.
Tévedtem.
Érdekes, hogy miközben cáfolni akarta; szóra-szó alátámasztotta, hogy aki EGYIKE a LEGJOBBaknak, az egyben természetesen LEGJOBB is; mert különben nem lehetne az egyike (se) a LEGJOBBaknak. A kérdésére is válaszolva, igen, abból a szempontból ugyanaz, hogy az adott dologban meghaladhatatlan, összemérhetetlen, vagy nem felülmúlt minőség. A tévedése pedig éppen abban áll, hogy a legjobb az egyáltalán nem biztos, hogy EGY személy! (Gondolja végig, hogy pl. egy iskola egyik osztályában csak 5 tanuló tölt ki hibátlanul egy sok kérdésből álló tesztsort; akkor ebben ők öten [egyénenként is mindegyikük!] a legjobbak és közülük pl. Feri egyike ezen legjobbaknak. Az élet minden területéről vég nélkül sorolhatnók a további példákat.) Igen, én ezt nyelv-érzem és értem is, sőt utánanézve logikailag is részletesen alátámasztottam az előző hozzászólásomban; amelynek e részére sem reagált érdemben. Önnek pedig egyáltalán nem azt írtam, amit nekem tulajdonít, (egy a sok nagyon jó közül); hanem épp azt részleteztem, hogy legjobbként méltó egyértelműséggel egyike a legjobbaknak. A fentiek alapján tehát teljes joggal említhettem Bessenyeit legjobbként, főként hogy evvel "csak" Jerry Bock-ot idéztem. Tehát ellentmondásban Ön van a magyar nyelv értelmezési alapvetésével és a szerzővel is. Eközben ismétlődő következetességgel figyelmen kívül hagyja a lényeget, hogy Huszti Péter nem is érintett e világszintű összevetésben. Tehát avval, hogy Bessenyeitől elvitat bármit is, Husztin semmit nem emel e tekintetben; sőt!
Mivel Stuber Andrea "kritikáját" csak önmaga nívótlan mondataival, szakmailag üres tartalmatlanságával és Huszti Péter gondolataiba való bántó önkényességű belemagyarázásával (tények!) szembesítettem; ezért ez TÉNYsorként (a saját mondatai!) a véleményemtől függetlenül is jól mutatja a "kritika" minőségét. Rosszul gondolja: épp ellenkező a gondom vele, egyáltalán nem az, hogy Huszti Pétert dícsérné. Ugyanis fordított a helyzet: nekem Huszti művész úr ezen darabban történt alakításáról sokkal jobb (volt) a véleményem, mint amit az idézett igénytelen "kritikában" elképedve olvastam. Miért, Ön szerint az méltó kritikai megállapítás: hogy a színdarabban Huszti Péter volt "a legérdekesebb"; hogy "hétköznapibb érdektelenségű és slemilebb (ügyefogyottabb) hőst játszik, mint Bessenyei"; hogy "leginkább dörzsölt kolhozelnöknek látszott"; és hogy "feszítő akarattal" játszott?!?
Mellesleg: szerintem akkor se magyarázzon bele egy művész fejébe önhitt zagyvaságot egy kritikus, ha "Huszti Péter köztudottan nem igen olvas kritikát". Én nem azt állítottam, hogy "Huszti Péter nem énekelt ELÉG JÓL", hanem azt, amit Ön is elismert, hogy nem énekelt OLYAN JÓL, mint Bessenyei. Talán nem fog meglepődni, ha beavatom abba, hogy anno még hivatalosan is sokat jártam színházi előadásokra (is); és ekként biztos lehet benne, hogy nem csak "valamelyik szerepében" láttam például Huszti Pétert sem.
Az, hogy Ön Bessenyeit egysíkúnak, modorosnak, teátrálisnak tartja, azt én egy véleményeként tiszteletben tartom; de egy kicsit objektívebb mércének, mégis a 25 éves, folyamatosan fergeteges sikerű színház-történeti tényt és a szerző véleményét tekintem; ... és éppen azért is mert komplex "élményt kell nyújtani a közönségnek"!

Nem kell ahhoz mersz, hogy Ön Huszti Pétert sokkal jobb színésznek tartsa; már csak azért sem, mert én viszont soha nem mondtam, hogy Bessenyeit tartom jobb színésznek; csak azt, hogy utóbbi e darabban feltűnő egyértelműséggel jobb volt.
Avval, hogy Önnek kinek, milyen művészi kvalitásai felől nincs kétsége, illetve hogy kinek, mely alakításai jelentettek csodálatos élményt, avval én véleményként soha nem voltam és nem is leszek vitában. Szerintem nem is tartoznak e tárgyhoz, ugyanúgy, mint ahogy a múltból koncepciósan szemelgető, sértett össze-méricskélésének sem (Ki kit játszott le, ki hova futott?) !

Egyébként ez itt nem Huszti Péter, hanem a darab topikja. És én ehelyt is csak azért szóltam hozzá, mert erről felidéződőtt bennem az az egykori, meghökkentő emlékem, hogy az általam sokszor látott zenés színműben, a szövegmondás objektív hallhatósági mércéjével is, még kihangosítással is (!) halványabb volt Huszti Péter Bessenyei Ferencnél.
Ön az, aki ezt a tényt (!) cáfolni akarván, számos e kérdéshez nem tartozó vonatkozást idekeverve, Huszti Pétert olyan dolgokban is védelmezi, amelyek lényegében, például az Őt a legjobbak közé emelő művészi minőségében egyetértünk.

Az újabb köre végén pedig újra itt, a már szükségszerűen ismerős és továbbra is aktuális zárás:
Ha válaszolni kíván, kérném, hogy valóban átgondolva (!) vegye figyelembe az ehelyt és Huszti Péter topikjában ugyanerről, általam leírt tényeket; valamint azt, hogy én mindkettőjüket (!), versengtetésük nélkül tisztelem!
Édes Anna 2019 ápr. 05. - 16:52:43 Előzmény Nótárius
Atya ég! Az , hogy valaki EGYIKE a legjobbaknak, vagy A LEGJOBB , az hogyan lenne ugyanaz? Ezt nem gondolhatja komolyan! A legjobb az EGY személy, a csúcs, a best, a hegyfok. Az egyike a legjobbaknak pedig azt jelenti, amit Ön is leírt , hogy egy a sok nagyon jó közül. Tehát ,van még vele egy színvonalú. Ezzel csak az a bibi, hogy az előző hozzászólásban még a legjobbként emlegette Bessenyeit, tehát még önmagával is ellentmondásban van. Nem érzi?
Stuber Andrea kritikájáról ugyan lehet véleménye ( a hölgy nekem sem kedvenc kritikusom ) , de az csak egy vélemény, nem tény. Gondolom, a legfőbb problémája vele, hogy akármilyen is, akárhogyan is , de végül is ,dicséri Huszti teljesítményét. ( Mellesleg, Huszti Péter köztudottan nem igen olvas kritikát, nem hinném, hogy ki kéne kérni bármit a nevében . )
Bessenyei hangjával valóban nem versenyezhet Huszti Péter hangja, Bessenyeinek szinte operaénekesi hangi adottságai voltak. Huszti hangja állta a próbát számos zenés darabban , zenés darabok főszerepeiben! Ezért írtam, hogy ha azért nem készült volna felvétel erről az előadásról, mert Huszti Péter nem énekelt elég jól, ahogyan Ön állította, akkor miért készült a többiről , azokról amikben szintén énekelt? Ott nívósabban énekelt? Nívósabb volt a hangja? Nem! Azok sem voltak könnyebb darabok, mint ez . Talán nézze, hallgassa meg valamelyik szerepben! Megéri!
Tény, hogy a Hegedűs a háztetőn egy zenés darab , de színdarab! Színészek játsszák és messze nem csak arról van szó, hogy időnként dalra fakadnak . Tevje figurája egy nagyon komoly, összetett színészi feladat és hiába a tökéletes énekhang, az áriázás, ha a művész, aki játssza amúgy egysíkú, modoros, teátrális. Az éneklés csak egy szelet a tortából. Nekem ez a bajom Bessenyeivel. Ha csupán a zenét és az éneklést akarom hallgatni, feltehetek egy lemezt, elmehetek egy koncertre. De ez színház! Itt élményt kell nyújtani a közönségnek ! Még egy zenés darabban is!
Én le merem írni, hogy Huszti Pétert sokkal jobb színésznek tartom. Olyan színésznek, aki sokkal sokoldalúbb, sokkal kreatívabb, sokkal eredetibb tehetség, mint Bessenyei. Még csak egyenrangúnak sem tartom kettőjüket. Magasabb minőség. Kétségem sincs felőle. Nagyon fiatal színészként már lejátszotta a "nagy" Bessenyeit a színpadról ( lásd. Othello ) csak ezt nem illik emlegetni , ez szentségtörés. Csak tudnám, miért? Világgá is futott , otthagyta a Madách Színházat. Először lelkes, dicsérő cikket írt a fiatal barát Huszti mellett , majd pár év múlva sajnáltatta magát egy interjúban , mint akit elárultak ( olvastam mindkettőt ) . Vérig sértődött Husztira, majd kegyesen kibékült vele. Hát ilyen ember volt ő. Hmmm...Elgondolkodtató.
Huszti Péter számomra és még sokunk számára fantasztikus Tevje volt és csodálatos élmény volt látni ebben a szerepben ( is ). Nagy Művész és nagy Ember. Ennyit erről.
Ön tisztelje továbbra is mind a kettőjüket bátran, én a magam részéről Bessenyeire nem vesztegetek több szót. Azt szerintem tegye meg az ő topikjában az, aki szeretne. Ott én biztos nem fordulok elő. Szerintem , ez így fair. A végére itt egy videó , ahol együtt vannak...sok-sok jó Tevje! https://youtu.be/KE8GgZrEMPQ
8/10
Nótárius 2019 márc. 15. - 11:45:23 8/10 Előzmény Édes Anna
Nem ismer engem az, aki azt feltételezi, hogy én bárkibe is belefojtanám a szót! Csak mivel a tényekre érdemben és ismétlődően nem reagáló, elfogult zártságú kommunikációt tapasztaltam, megpróbáltam (nem "Ennyit erről."-módon!) elköszönni.

Ám ha ragaszkodik hozzá, akkor folytathatjuk a legutóbbi hozzászólását (is) a tények mérlegére téve:
1. Az, hogy "egyike a legjobbaknak", az a magyar nyelvben pont azt jelenti, hogy annál nincs jobb; csak maximum vele egyenrangú legjobbak. Egyébként a jó (kitűnő) melléknévnek ez fokozási felsőfoka, egyrészt inkább a többféle lehetséges érzékenységre tekintettel lévő udvariassági forma; másrészt olyan egyenrangúan legmagasabb szintű (nem egyetlen!) minőségekre használatos, ahol az alá-fölérendelés már nem értelmezhető. A legesleg túlzó fok pedig inkább azt jelzi, hogy amire vonatkozik, az már csak olyan lehet, ami minden szempontból tökéletes; míg a legjobb adott esetben lehet az is, ami nem annyira jó, de az adott összevetés elemei közül nincs annál (azoknál) jobb. Tehát a szerző szerint: Bessenyeinél nem volt jobb a világon; de ami a tárgyunk szempontjából lényeges, Huszti nincs említve világszintű összevetésben.
Egyébként én egy szóval sem állítottam, hogy Bessenyei Ferenc jobb színész volt, mint Huszti Péter; csak azt, hogy Tevje szerepét jobb hangi adottságokkal, átlényegültebb hitelességgel alakította. Semmi kétségem afelől, hogy más szerepek pedig Huszti Péter személyiségéhez illettek jobban. Tehát az egyikre és a másikra is éppúgy érvényes, hogy: egyike a legnagyobb magyar színészeknek. A saját egyéni zsenialitású művészi minőségükben nincs jobb egyiküknél sem.
2. Igaza van, a furcsa valóban nem a megfelelő jelző egy olyan kritikára, ami tényszerűen nem felel meg a szakmai igényesség minimumának sem; csak ekként próbáltam kíméletesebb lenni. Ez nem az egyet nem értésemet tükröző vélemény, hanem tény. Hiszen nem is tekinthető érdemi kritikának az, amely meg sem kísérli az előadást szakmai szempontból elemezni, csak a saját szubjektívjét formálja kérdőjeles értelmű mondatokká. Én e nívón aluli kritikáról nem kinyilatkoztattam, hanem csak visszaidéztem az írójukat minősítő saját sorait; illetve Huszti Péter nevében is visszautasítottam a művész úr fejébe (mivégre?) belemagyarázott
bántó stílusú értelmetlenséget ( "akár tetszettem nektek, akár nem, én tudom, hogy győztem." ?!?).
3. A hangfelvételek tekintetében, mivel annak érdemére legutóbb sem reagált, pusztán ismételni tudom, hogy: csak a Bessenyei féle, 25 éven át játszott előadás dalbetéteiről készültek, nagy tömegben kiadott, máig országos sikerű hangfelvételek; ezért értelmezhetetlen ennek a más elődásokra vetített cáfolata. Itt egyszerűen erről és nem a más előadásokról van szó! Tehát nem velem van vitában, hanem a ténnyel; hogy valószínűleg épp azért, amiért Bessenyeivel magától értetődően készült e darabról hangfelvétel, Husztival épp annak hiánya miatt nem.
4. Abban is egyetértünk, hogy Huszti Péter az egyik (!) legkellemesebb orgánummal megáldott művészünk. Az énekhangi adottságai tekintetében viszont, tényszerűen nincs egy kategóriában Bessenyei Ferenccel. Egyébként több olyan a legjeink közt számon tartott színészt lehet említeni, akiknek viszonylag gyenge énekhanggal is, a személyiségük és tehetségük varázsával átszínezetten, figyelemre méltóan kiváló és sikeres hangfelvételei készültek.
5. Bessenyeit, Husztit és mind a magyar színháztörténet nagyjait pedig, a személyes megítéléseken és elfogultságokon felülemelkedő szakma-tudományos és nemzeti emlékezet, tényszerű vitathatatlansággal, méltán a színészóriásaink között tartja számon. Ez magasan felette van annak, hogy a saját érvényű ízlésével ki, kit és miként "emleget".

Ha válaszolni kíván, kérném vegye figyelembe az ehelyt és Huszti Péter topikjában ugyanerről leírt tényeket; valamint azt, hogy én mindkettőjüket egyként tisztelem!
Egyébiránt pedig, ha úgy látja jónak, bármikor élhet a korábbi elköszönésemmel ... ... ...
8/10
Nótárius 2019 márc. 13. - 10:02:05 8/10
《Tisztelt Művész Úr! – Nem tartozom már a hevülő teenegerek korosztályába, magamnak is felnőtt gyermekeim vannak, de vannak az életben olyan pillanatok, amikor szeretnénk az időt megállítani és azt mondani állj meg idő mert az olyan szép, hogy jó lenne ha örökké tartana s, ahogy ezt Ön csinálja, avval az emberben mindent felkavar, a gyermekkort; a hitet s a hitetlenséget; a gyermek és szülő viszonyát, s mindazt, amit mi életnek, érzelemnek s szépnek mondunk. Csodálatos volt, köszönöm Olyan élményt adott, amit egy életen át hordok magamban! S amikor kijöttünk a színházból azt mondta a férjem, ezért Kossuth díj jár, mondtam neki, nem mindig kapják azért az emberek, amiért éppen megérdemelnék!! Nomeg nekem eszembe jutott a Dúvad filmje, ez is Bessenyei, az is! De nagy művész! Kívánom Önnek, hogy jó egészségben győzze ezt még játszani, mert sok sok száz ember szeretné Önt ebben látni s nem lehet jegyet kapni ehhez. Továbbá még egyet elárulok Önnek beszéltem egy amerikai hölggyel, aki ezt 4 helyen látta, kint az U.S.A-ban, Londonban, Párizsban és itthon, s azt mondta tört magyarsággal „higgyétek el, ez torony magasban volt a többi fölött! ”》
Édes Anna 2019 márc. 13. - 08:42:27 Előzmény Nótárius
Az elköszönés a legjobb módja annak, hogy a vitapartnerbe fojtsuk a szót, nem igaz? Azért én mégis leírom, hogy mit gondolok. Az, hogy a világ egyik legjobb Tevjéje volt a szerző szerint Bessenyei, az nem azt jelenti, hogy nem volt nála jobb! Hiszen , ha volt még pár, akkor mégsem volt, nem lehetett az egyetlen. Az értelmezéssel Önnek vannak gondjai. Az, hogy Ön szerint Stuber Andrea( ő az a kritikus egyébként, aki nem nagyon bánik kesztyűs kézzel a művészekkel, alkotókkal, legyenek akármilyen nagyágyúk ) kritikája milyen minőségű, hogy Ön szerint az "furcsa" , az egy vélemény..Egy a sok közül..De nem tény. Önnek maximum véleménye lehet akár művészről, akár előadásról, akár műről, rendezőről, kritikáról, ezzel szemben folyamatosan kinyilatkoztat. Ez pedig számomra finoman szólva is megmosolygtató. Bessenyei kapcsán nem hangfelvételről volt szó, hanem a nagyon sikeres előadás televíziós , képi rögzítéséről. Ami ugye nincs. Huszti Péter zenés színházi produkcióiról viszont készült ilyen, pld. az Isten pénzéről, vagy a Vörös Malomról, azt kell, hogy mondjam, hogy hála Istennek. A rengeteg zenés hangfelvételről nem is beszélve, amit rögzítettek a hangján fél évszázad alatt. Ez máris megcáfolja az Ön állítását, miszerint Huszti ének teljesítménye volt az, ami miatt nem tartották érdemesnek felvenni a Hegedűs a háztetőn előadást vele. Ez nonszensz. Az egyik legmuzikálisabb, legkellemesebb orgánummal megáldott, legszebb énekhangú művészünk, ami ahhoz képest, hogy prózai színészként futott be óriási pályát, nem kis teljesítmény. Ami Bessenyei nagyságát illeti, a szakma egy része és a közönség egy része színészóriásként emlegeti, más része meg nem. Így van ez. Ahogyan már többször leírtam, ízlések és pofonok..
8/10
Nótárius 2019 márc. 07. - 01:52:08 8/10 Előzmény Édes Anna
Látom, a céljára szemelgetve, gondosan kerülve, nem is reagál azon általam leírt tények sorára, amelyek nem illenek bele a véleményébe. Megértem. Ehelyett lényegesíteni próbálja a magyar nyelvhasználatban sem teljesen egyértelmű jelentés-különbséget. Ha Jerry Bock a világ egyik legkitűnőbb Tevjéjének mondta Bessenyeit, akkor az alapján nyilvánvaló, hogy ő az egyike a legjobbaknak; tehát nincs jobb nála. Egyébként a negligálni szándékozott állítást (a világ legjobb Tevjéje) sem én tettem, hanem az az általam idézett szakmai méltatás része. Egyébként a tárgyunk szempontjából ennek semmi jelentősége; hiszen Bessenyei ének-hangi adottságaival össze sem vethető, és a mikrofonnal is haloványabb prózájú Huszti e világ-szempontból szóba sem jöhet. Úgyhogy én mégis inkább a mű alkotójának, a korabeli pályatársaknak és a negyed-százados fergeteges sikernek hiszek, mint az EGY idecitált, furcsa kritikának.*
Az pedig az okság figyelmen kívül hagyása, ha nevetségesnek talál egy egyszerű tényt: Miután, mint azt már korábban tisztáztuk, csak a Bessenyei féle előadás dalbetéteiről készültek, nagy tömegben kiadott, máig országos sikerű hangfelvételek; így értelmezhetetlen ennek a teljes elődásra vetített cáfolata. Különösen, hogy Huszti Péter e tekintetben szóba sem jön.
Az, hogy nem kedveli Bessenyeit, azt a magánvéleményeként tiszteletben tartom. A szakma elismerése és a közönség szetetete viszont elvitathatatlanul színészóriásként tartja őt számon.
*Az idézett nem éppen mérvadó szinvonalú kritikára visszatérve:
1. Még jó, hogy egy színdarabban a főszereplő a legérdekesebb!
2. Huszti szerintem is hétköznapibb érdektelenségű és ügyefogyottabb (slemilebb) hőst játszik, mint Bessenyei.
3. Tényleg zavarbaejtő lehetett Huszti, ha "leginkább dörzsölt kolhozelnöknek látszott", miközben Bessenyei mindvégig átsugárzó hitelességgel egylényegű volt a Tevjével. Egy pályatársa így beszélt erről:
"Egy színészről látszik, hogy tudatosan játszik-e, vagy úgy alakít, hogy maga a figura áll a színpadon. Amit Feri csinált, ahhoz Bessenyei Ferencnek jóformán nem is volt köze, nem Bessenyei Ferenc, hanem Tevje volt ott. Minden porcikája, még a vére, a sejtjei is Tevjéhez tartoztak."
4. Huszti szerintem is feszítő akarattal és önmagához képest szenvedéllyel játszotta e szerepét.
5. Az már viszont tényleg megmosolyogtató, ahogy az idézett kritikus "a tapsnál is különös: mosolytalanul, szinte szigorúan álló, fürkésző tekintettel meghajló" művész elméjében ötletel. Én Huszti Pétert sokkal többre becsülöm annál, minthogy az vélelmezném róla, hogy azt gondolta volna: "akár tetszettem nektek, akár nem, én tudom, hogy győztem." (?!?)

Miután részemről is körülért az erről való szó; a bántódás elkerülése érdekében, ha megengedi, végleg elköszönve, maradnék tisztelettel!
Édes Anna 2019 márc. 06. - 17:47:01 Előzmény Nótárius
Jerry Bock az EGYIK legkitűnőbb Tevjének mondta Bessenyeit , nem a legjobbnak, a világ legjobbjának, ahogy ön írja, ha jól olvasom és ez lényeges különbség. Az meg, hogy felvétel azért nem készült a Huszti- féle előadásról, mert "nem volt érdemes" felvenni, na ennél nevetségesebbet még nem olvastam. Akkor ezek szerint a Bessenyei félét sem volt érdemes rögzíteni, mivel egy darab felvétel nem készült róla, abban időben, amikor a színházi előadások felvétele, közvetítése, rögzítése a fénykorát élte! Hoppá! Pláne ilyen tomboló siker esetén. Én nem kedvelem Bessenyeit, nem tartottam színészóriásnak soha, de ízlések és pofonok, mint tudjuk...

Kritikát , véleményt is találtam. "De az egész előadásban Huszti Péter a legérdekesebb. Hétköznapibb, slemilebb hőst mutat, mint annak idején Bessenyei. Eleinte kifejezetten zavarbaejtő a pirospozsgás arcával, szürke pamacsszakállával. Leginkább dörzsölt kolhozelnöknek látszik, kinek néha még a párttitkárt is sikerül kijátszania. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ami az inge alól kilóg, az sem cicesz, csak elrongyolódott atlétatrikó. De aztán lassan jelentőségét veszti, hogy Huszti micsoda: zsidó tejesember, orosz muzsik vagy magyar színész. Ember kezd lenni, sorsa formát ölt; tragédiává nő a szemünk előtt.

Azt hiszem, sosem láttam ilyen feszítő akarattal, ekkora szenvedéllyel játszani a mindig könnyed és elegáns Husztit. A tapsnál is különös: mosolytalanul, szinte szigorúan áll, fürkésző tekintettel hajol meg. Közben módszeresen szemügyre veszi a nézőteret, s talán azt gondolja: akár tetszettem nektek, akár nem, én tudom, hogy győztem. És tényleg." ( Stuber Andrea : Zenekar a háztetőn )

Ennyit erről.
8/10
Nótárius 2019 febr. 20. - 01:32:12 8/10 Előzmény Édes Anna
Egyetértek. A belinkelt produkció szerintem is nívón aluli.
Magyarországon viszont, vitán felül Bessenyei Ferenc Tevjéje volt eddig A legjobb, a legátütőbb sikerű, a leghosszabb ideig, legtöbbször játszott; s ekként hangfelvételekkel és a szakma által is legelismertebb!
"Az Operettszínházban addig is voltak nagysikerű előadások, operettek, sőt musicalek is. De azok operettszínházi sikerek maradtak, míg ez kimozdult az épületből, és nemcsak a színházban, de országosan is az egyik legjobb előadásnak számított. Minden színész eljött megnézni. " A legkiválóbb pályatársai is áradoztak róla. A "Ha én gazdag lennék című szám, Bessenyei előadásában a kívánságműsorok állandó és első számú kedvencei közé tartozott."

Sőt, de erről beszéljenek helyettem inkább a tények:
《Bessenyei Ferenc a világ (!) legjobb Tevjeje volt, ezt nem csak az itt járt külföldiek bizonygatták, de maga a darab szerzője, Jerry Bock is. Erről Földes Anna a korabeli kritikák feldolgozása után a Bessenyei című könyvben számol be: „A fogadtatás ezúttal egyértelműen és egyhangúan lelkes. A közönség tombolva ünnepli az előadást, a kritikusok levelenként és koszorúban is kínálják a babért”, áll az 1973-as bemutatást méltató szövegben, majd a második, 1985-ös utániban: „A legértékesebb dicséretet Bessenyei a legilletékesebbtől kapja. A komponista Jerry Bock, aki csak a felújításon láthatta a magyar tejesembert, elragadtatva nyilatkozik az előadásról. Bessenyei "az egyik legkitűnőbb Tevje, akit valaha láttam. Talán nem is játszotta még soha ezt a szerepet ilyen hatalmas, robusztus egyéniség. És micsoda roppant hangja van" 》!!!

Huszti Péter kivételes zsenialitású és intellektusú, nagyszerű színész, de ebben szerepben: az értelemvezérelt visszafogottsága, és személyes hangi adottságai által határoltan az ő maximuma sem érhetett fel Bessenyeihez.

Az meg, hogy Huszti Péterrel miért nem készült erről felvétel, az nem bűn, hanem a hozzáértők által, a fentiek alapján mérlegelt döntés okszerű eredménye.

Továbbra is maradok, Huszti Péter iránt is méltó tisztelettel!
Édes Anna 2019 febr. 19. - 14:00:59
Azoknak, akikben csöppnyi kétely lenne , hogy nekünk milyen fantasztikus színészeink vannak és ezek közül is az egyik legfantasztikusabb Huszti Péter és hogy milyen zseniális volt az ő Tevjéje, íme egy kis kontraszt! Ez az úr itten ebben a videóban a Broadway(!!!) ünnepelt szupersztárja és Tevjéje. Sírok tőle, de nem a gyönyörűségtől. Szörnyű amit művel. Ennyit erről. https://youtu.be/k_XeHLrkwTY

Bűn, hogy nem készült felvétel a magyar előadásról.
Édes Anna 2019 febr. 12. - 05:54:03
Huszti Péter