Színház

Hétfőbűn

színmű, magyar, 2012.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Andrew Hefler 2009 februárjában indította el saját improvizációs iskoláját, a PLAY GRUND-ot, ahol szerdánként fél 7-től 10-ig bárki kipróbálhatja magát és az Andimpró- technikát. A technika egy progresszív, kisérletező és nézőközpontú hozzáállást képvisel, amely különböző színházi és filmes műfajok gyakorlásával és bemutatásával kommunikál. A kurzus helyszíne a Gozsdu Manó Klub.

2010-ben megalakult a Grund Társulat is, melynek tagjai nagyrészt a szerdai Play Grund névre hallgató nyitott műhelyből kerültek ki. Tagjai részben színészek, táncosok, énekesek, akiket összeköt a színházi improvizáció szeretete.

A hét főbűn a katolikus egyház szerinti legsúlyosabb bűnök. Önmagukban talán nem mindig nagy bűnök, de sok súlyos bűnnek forrásává, "fejévé" lehetnek. A Grund Társulat előadása eddig nem ismert oldaláról mutatja be bűneinket, mindezt az Armando Diaz-féle hosszú formátumú improvizáció használatával.
Ennek lényege, hogy a közönség ötletei alapján indul az előadás az egyik színész elbeszélő monológjával, majd ezt adják elő a színészek. Az előadást 7 színész játsza, akik a színpadon húznak maguknak egy főbűnt, és a darab végéig ennek a jellemzőit fogják karakterük építésére használni.
Búcsúcédulák a helyszínen kaphatók.

A(z) Sanyi és Aranka Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások