Színház

Holdvilág és utasa

előadás, magyar, 2009.

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye sokak számára kultuszmű. Olaszországi utazásait követően, 1937-ben írta meg nagyszerű könyvét. A regényben Erzsi és Mihály nászutas párként érkeznek Velencébe, ám mikor továbbindulnak, a fiú egyszerűen leszáll a vonatról és elindul megkeresni... Kit is? Ulpius Évát? Ulpius Tamást? Ervint? Esetleg önmagát? A vonaton "felejtett" ara sem tétlenkedik. Párizsba megy, ahol barátnőjével az élet sűrűjébe veti magát. Mihály barangolásai során bejárta Olaszország zegzugos sikátorait, templomait, meglátogat egy szerzetesrendet, kórházba kerül. Szinte önkívületben hajtja, hogy történjen már meg vele az, amira vár, s amit nem tud még magának sem pontosan megfogalmazni, de érzése szerint nagyon közel lehet a halálhoz. Forgách András író szinte a lehetetlentre vállalkozott, amikor Szerb Antal ezernyi helyszínen játszódó, több idősíkot is átölelő regényét színpadra álmodta. Drámaírói munkássága során nem először nézett ekkora kihívás elé: adaptált már Kafkát, Marquezt, átírta Szuhovo-Kobolint. A bemutató egyszerre lesz színházi és irodalmi különlegesség.

A(z) Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Ulpius Tamás
Szepetneki János
Pataki Zoltán
Ulpius apa (Bodrogi apa)
Vendég (prostituált, álarcos)
Antant tiszt (kalauz, pincér, álarcos)
Pincér (álarcos, vendég, utas)

Alkotók

Hozzászólások

10/10
fnori 2012 febr. 04. - 13:12:19 10/10
remek darab volt és állíthatom, hogy a könyv olvasása után is élvezhetõ. sõt! az utas és holdvilág a kedvenc magyar regényem és a színdarabban se kellett csalódnom. külön szuper ötletnek tartom, ahogy megosztották a színpadot a jelen és a múlt között. zseniális, na :)
Constantine 2009 ápr. 25. - 21:48:08 Előzmény Riene
Jómagam sem olvastam, szintén friss az élmény, és remek elõadás volt.Pont azért, mert az átlag kecskeméti nézõ kiment az elsõ felvonás után... a konzervatív kis és nagypolgári kecskemétinek a jó darab mércéje (mint azt a hátam mögött hallottam) az, hogy minél többet röhöghessenek, egyértelmû és szájbarágós legyen az egész... mondhatni, ponyvaszínházat akarnak... és sajna ezt meg is kapják..(meg kell élnie a színháznak). De véégre, végre egy darab ami elgondolkodtat, ami lételemzõ, ami..ami..sorolhatnám. Olyat jót mosolyogtam, hogy egy-egy korosodó személyben felderengett az ifjúság és a carpediem vágya iránti mondanivaló.. de inkább kimentek, elfojtva mindezt. Jellemzõ. Sebaj, aki teheti, feltétlenül nézze meg! Nagyszerû rendezés, díszlet, színészek.
10/10
Riene 2009 ápr. 10. - 21:53:45 10/10
Még nagyon friss az élmény,épp most láttam. Sok kritikát hallottam róla elõre,azt is hogy el kell olvasni elõtte a könyvet. Nem olvastam. Lehet hogy azért tetszett mert foglalkoztat a téma, de szerintem zseniális. Nem értem azokat akik elmentek a szünetben vagy ami valószínûbb,hogy õk nem értetek valamit. Köszönöm!