Színház

I. Erzsébet

színmű, magyar, 2013.

Értékelés:

17 szavazatból
Szerinted?

Erzsébet:
Megkaptam a főszerepet, Burghley, és isten az atyám, meg is tartom. Nagyban kell gondolkodni, Burghley, nagyban. Egyben kell látni a világot, ha uralni akarjuk, úgy kell tekinteni rá, mint egy nagy egészre. Nagyban látni és rendszerben gondolkodni. Egy új rendszerben. Mindent megváltozatatunk, mindent felforgatunk és míg a többiek zavartan pislognak tehetetlenségükben, kedvünkre teremtünk új világot. Anglia trónja önmagában lepkefing. A világ szemétdomb, Burghley, és Anglia lesz a kakas rajta. Én leszek a kakas, aki kedve szerint búbolja meg a világot.

Burghley:
De Madame, bátorkodom megjegyezni, ön nő.

Erzsébet:
Leszarom, Burghley! Kíméljen meg a földhözragadt ostoba megjegyzéseitől.

A Vádli Alkalmi Színházi Társulás a nagy sikerrel bemutatott Székely János Caligula helytartója (2011.), valamint Bulgakov Képmutatók cselszövése (2012.) című előadásai után az idei évben újabb bemutatóra készül. Paul Foster színdarabja a világtörténelem egyik legnagyobb és egyik legellentmondásosabb alakjának, I. Erzsébetnek, a modernkori Anglia megteremtőjének állít emléket. Neve egy egész történelmi korszakot fémjelez, átmenetet a középkorból az új, modern világba. Rendkívüli személyiségén túl, tán ez az aspektus teszi érdekessé színházi értelemben is, hiszen egy, a mai korral sok szempontból rokonítható korszakban élt, amikor a világ és benne az ember radikális változások küszöbén állt. Paul Foster drámája tulajdonképpen a színház a színházban tehnikáját alkalmazza - egy társulat életét mutatja be -, amely társulat éppen egy Erzsébetről szóló darabot próbál. Vagyis olyan világot teremt, amely részben eljátssza, részben mintegy kívülről reflektál a korra, Erzsébetre és cselekedeteire valamint döntéseinek mozgató rugóira.
Szikszai Rémusz színész-rendező összefogott egy kíváló színészekből álló, mára szinte társulattá forrt csapatot, akik az állandó tagok (Fodor Tamás, Nagypál Gábor, Tamási Zoltán, Király Attila, Tóth József, Bercsényi Péter) mellett ismét újabbakkal egészültek ki: Bodor Johannával, Keresztény Tamással, Herczeg Tamással és a Szkénében a Bánya-trilógiából már jól ismert Kaszás Gergővel.

Az I. Erzsébet szerzőjének, Paul Foster amerikai írónak 1961-ben kezdődött a pályafutása a New York-i La MaMa Kísérleti Színház megalapításával. A kávézóként bejegyzett helyiség az évek során markáns színházzá nőtte ki magát. Foster 15 évig vezette az intézményt, az azóta klaszszikussá érett darabjait itt mutatták be először. Magyarországon többek között Mohácsi János, Bodó Viktor vagy Merő Béla rendezte meg a darabot korábban.

A(z) Szkéné Színház előadása

Bemutató időpontja:

2013. november 27., Szkéné Színház

Stáblista:

Vélemény:

szavazat: 10/10 2017 jan. 31. - 18:16:52
2017 jan. 31. - 18:16:52
Az egyik legjobb elõadás évek óta. A színészek egytõl egyig zseniálisak. Igazán nagyszerû szórakozás!
szavazat: 10/10 2016 ápr. 01. - 12:03:37
2016 ápr. 01. - 12:03:37
Remekul szorakoztam...:)
Nem allitom, hogy a nagy forgatagban minden uzenet eljutott hozzam, de igy sem maradt bennem hianyerzet...
Zsenialis szineszi jatek, tokeletes rendezes...10/10
szavazat: 10/10 2014 márc. 18. - 00:40:45
2014 márc. 18. - 00:40:45
I. Erzsébet, a "szûz" királynõ (uralkodott 1558-1603), Boleyn Anna és VIII. Henrik lánya némi hezitálás után Anglia nagyhatalmának megteremtése érdekében leszámol a trónját veszélyeztetõ Stuart Máriával. Az udvari ármánykodásokat leszaró (õ maga mondja) gátlástalan uralkodó végül legyõzi a Nagy Armadát és Fülöpöt is. A róla szóló darabot próbálja a korabeli angol színház - ahol a nõket is férfiak játsszák - ám minduntalan jönnek a bürokraták, akik be akarják tiltani a felségsértõ, mocskos darabot. Mert közelrõl az akkori uralkodók szavai és tettei sem olyan fennköltek, mint ahogy azt láttatni kívánják. Színház a színházban, vaskos kiszólásokkal, remek dalbetétekkel, a hatalom mesterkedéseit szellemesen leleplezõ jelenetekkel és fõleg kiváló színészekkel. Ahol az Erzsébet utalvány eredetére is fény derül.