Színház

Ibusár

előadás, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Parti Nagy Lajos - Darvas Ferenc: Ibusár című műve Sárbogárdi Jolán tragikomédiája, ki többet várt életétől, mint ami jutott neki, mi több elhiszi magának, hogy magasztosabb hivatás betöltésére született. Egy kis falu vasútállomásán jegyeladó, mikor úgy érzi, hogy zseniális operetteket ír. Egyik operettjét látjuk megvalósulni a színpadon, miből a néző számára kiderül, hogy még a giccs szintjén is komikus és nevetséges ez az alkotás. Bizony sok ember él úgy, hogy azt hiszi, sokkal többre hivatott. Egyeseknél megállja a helyét ez a gondolat, másoknál nevetséges. Ez a tragikomikus mű sokakat elgondolkoztatott azon, vajon érdeme van-e ennyit tépelődni, egyeseknél akár éveken át, azon, hogy mivé lettünk s ha ezt vagy azt nem cselekedtük volna meg, mivé válhattunk volna. Vagy bölcsebb úgy élni, azt a környezetet elfogadni, amiben élünk, s örülni a mának s nem a múlton keseregni vagy a jövőt várni áhítattal. Egy jó dráma mindig választ ad legbelsőbb, legtitkosabb önmagunknak is feladott kérdéseinkre. Kis ember az antihőse ennek a műnek, aki mindannyiunkban megtalálható, hiszen ritka az olyan ember, aki feltételek nélkül örül a világnak.

A(z) Csavar Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások

user11 2015 aug. 15. - 10:16:00
Hiányzik a szereposztás: Sárbogárdi Jolán: Molnár Xénia, Amália: Kiss Szilvia, a többi szerepben a rendezõ, Gál Tamás.
A zsámbéki elõadást láttam, sajnos nem lehettt jól hallani a fõszereplõt néha. Sok ötlet, remek és mulatságos szöveg. De többször nagyon leült az elõadás, sok unalmas rész volt.