Színház

Images

táncelőadás, magyar, 2001.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Különböző dinamikájú képek felsorakoztatása, melyek mindegyike más atmoszférába helyezve, más emocionális vetületből közelíti meg ugyanazt a "témát". A mozdulatok, a táncosok egymásra, a tér, a zene és a dinamikai váltásokra való reakcióira épültek. A darab mozgásalapú. Minden érzelmi és tartalmi kifejező eszköze a test és a zene kapcsolata, dinamikai harmóniája illetve diszharmóniája. Az alkotókat, a darab megalkotása közben foglalkoztató gondolatok és érzelmek, a néző, illetve a végeredmény szempontjából teljesen lényegtelenek. Az előadók által - a színpadról a tánc nyelvén - közvetített, bizsergető érzésen van a hangsúly, amit a nézőkből váltanak ki. Úgy érzem, a táncosoknak módjukban állt saját maguk kibontakoztatására is, ezáltal személyessé és megismételhetetlenné téve a koreográfiát.
- Minden szó, amit leírok a darabommal kapcsolatban üres fecsegésnek tűnik a mozdulatművészet perspektívájából nézve, amely a szemre és nem a fülre hívatott hatni. -

Jöjjön el, győződjön meg róla.

Fejes Ádám

A(z) Fejes Ádám Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2001. november 15., Fejes Ádám Társulat

Stáblista:

Hozzászólások