Színház

In illo tempore

táncelőadás, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Magyar Táncmühely-(R)Evolúció a néptánc színpadi újrafogalmazása révén törekszik a kortárs tánc megújítására. Ezzel, a második műsorával is a hivatásos néptánc együttesekben dolgozó tehetséges, ambíciózus fiatal művészeknek kínál lehetőséget az alkotásra, amivel egy új koreográfus generáció színrelépéséhez is hozzá kíván járulni.

A Táncműhely idei estje az In illo tempore, melyben 4 fiatal koreográfus a személyes hagyományra is hivatkozva, a kortárs világ megértéséhez szükséges komplex szemlélettel fogalmazza meg mondanivalóját környezetéről, a hagyomány aktuális értelmezéséről.

"Rítusok segítségével lépünk a szokásosból a szent időbe, amely újra ás újra megélhető, a kezdeti időben lezajlott eseményt újból jelentőssé téve. Az ünnepben visszatalálunk a szent idő első jelentkezésére, amiben az in illo tempore beteljesedik. Ez az idő nem folyik, hanem valamiféle tartam, nem változik, amely mindig ugyanaz marad." (M. Eliade)
A modern ember időfelfogásából kiszorult az archaikus ciklikus szemlélet. Ha tehát az idő elmúló, akkor legyőzhető, itt vagyunk, az idő múlik. Így ebből következően a világ egyszeri és megismételhetetlen. Bekövetkezett az egyirányú idő, amely eltörölte az örök visszatérés mítoszát. Az idő, a tér és a mozgás összefüggéseinek változásai az egyének, generációk életében okoztak jelentősebb változásokat. A mai ember élete már elképzelhetetlen az időmérők állandó használata nélkül, amelyek viszont kizárólagosan a fizikai időt mutatják. Nem oldják meg a futó időtől való félelmünket...
Visszatalálni az őseredeti időbe, amelyben végtelenül gyakran elérhető az örök jelen...
Így talán: " Időtlen dereng át az időbeli világba." (Weöres Sándor)

Gera Anita: In Illo Tempore
Előadó: Gera Anita

Nemes Szilvia: Gamba hangok
Előadók: Boda Márton, Karacs Gyula, Nemes Szilvia, Pachert András, Szabó András

Sánta Gergő: Fátum
Előadók: Bíró Anna, Barka Dávid, Bordás Barnabás, Fekete Bence, Gyurka Gergely, Szeverényi Barnabás, Sánta Gergő

Tókos Attila: Boeck
Előadók: Appelshoffer János, Fehér Laura, Tókos Attila

A(z) MU Színház előadása

Bemutató időpontja:

2013. május 29., MU Színház

Stáblista:

Hozzászólások