Színház

István király, Magyarhon első jótevője / Athén romjai

opera, 2021.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Ludwig van Beethoven: István király, Magyarhon első jótevője

Közel száz évet kellett várni Ludwig van Beethoven István király, Magyarhon első jótevője című kísérőzenéjének 1927-es magyarországi bemutatója után, mire a darab újra megszólal az Opera színpadán. „Egyszerre rózsafénybe tündökölve, / derült elébük egy szelíd vidék, / ezüst habot rázott a szirtek öble, / virág himezte a mezők szinét” – szól Kosztolányi Dezső Honfoglalás előtt című verse, mely bár I. István király előtti kort idéz, a történelmi távlat közel hozza őket egymáshoz. Ez a közelség nagyon fontos Oberfrank Pál rendezőnek – s Kosztolányin kívül más magyar költők szövegeivel, így Babits Mihályéval és Sík Sándoréval is kiegészíti az eredetileg August von Kotzebue által írt színpadi játékot. A ritkán hallható Beethoven-darabot, akárcsak az ugyanazon az estén látható Athén romjait,
Oberfrank Péter vezényli. „A legnagyobb ajándék, hogy a testvéremmel dolgozhatok, mert rendkívül felszabadítóan és inspiratívan hat. Közös célunk, hogy egy hozzánk közeli István-képet mutassunk be, aki Szűz Máriának ajánlotta Magyarországot. Ez a gesztus, illetve Magyarország és Mária kapcsolata sokak számára máig meghatározó” – állapítja meg a rendező.

Szövegíró: August von Kotzebue
Kosztolányi Dezső: Babits Mihály, Sík Sándor
Rendező: Oberfrank Pál
Karigazgató: Csiki Gábo

Ludwig van Beethoven – Richard Strauss: Athén romjai

Ókori történet – mai kérdések. Oberfrank Pál rendezése Beethoven Athén romjai című ünnepi játékán keresztül egy, a mai kor nézőjének is ismerős történetet vázol. Minden, ami ma körülvesz bennünket, a globális klímaváltozás, a világjárvány, a népvándorlás óriási nyomást és folyamatos változást, sokszor pusztulást idéz elő. Színpadi víziójában az ókori athéni demokrácia megingásának kijózanító élményére így reagál a rendező: „Szeretnék a múltba, a hagyományokba, a nagy, közös, szent ügyekbe kapaszkodni, és szeretném hinni, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Korábbi előadások díszletelemeinek, jelmezrészleteinek felhasználásával is kötődünk a múlthoz,kapaszkodunk a régi értékekbe.” Az Athén romjait 1812-ben mutatták be Pesten, a Pesti Német Színház megnyitóján Beethoven István királyával egy estén, ahogyan ez az Opera 2021/2022-es évadában is történni fog. Több mint egy évszázaddal keletkezésük után Hugo von Hofmannstahl drámaíró és Richard Strauss zeneszerző, a termékeny szerzőpáros felfigyelt a darabra, és átiratot készített az eredetileg August von Kotzebue szövegére írott műből, mellyel most a budapesti közönség is megismerkedhet. Az ógörög kultúra feléledését éltető darabot Oberfrank Péter vezényli, a koreográfiát Venekei Marianna készíti.

Zeneszerző: Ludwig van Beethoven
Zenéjét átdolgozta: Richard Strauss
A szöveget August von Kotzebue eredeti művét felhasználva írta: Hugo von Hofmannsthal
Rendező: Oberfrank Pál
Koreográfus: Venekei Marianna
Karigazgató: Csiki Gábor

A(z) Eiffel Műhelyház előadása

Bemutató időpontja:

2021. szeptember 25., Eiffel Műhelyház

Hozzászólások