Fókuszban a fiatal alkotóművészek - Mozgásban az Imre Zoltán Program!

Juhász Adél: László Károlyné

(időtartam: 50 perc, korosztály: 14+)

L.K. az előző “László” névre hallgató szólóm továbbgondolása.
László, a nagyapám volt és valójában semmi köze a róla elnevezett darab tartalmához.
Amikor fogytán az erőm, Neki ajánlom a rám váró munkát , hogy bírjam.
A mamám ősszel halt meg. Valamiért olyan világban élünk, ahol a nőket a férjükről jegyzik, még a
betegágy feletti monitoron is.
Az új darabom az ő “nevét” viseli. Úgy gondolom, ez így “fair”.
Kedvelem amikor egy absztrakt alkotás megszemélyesedik.
Amúgy Erzsébet! És a neve napján születtem.
Juhász Adél táncos, alkotó Magyarországon és Svájcban dolgozik. Tanulmányait a Budapest
Kortárstánc Főiskolán és a lausanne-i La Manufacture-ben végezte. Saját darabok készítése mellett
jelenleg itthon Molnár Csabával dolgozik együtt valamint, a svájci székhelyű OuinchOuinch Collectif
tagja. A 2020/2021-es évadban a genfi Foundation L’Abri társult művésze.

koncepció, koreográfus, előadó: Juhász Adél
zeneszerző, előadó: Csernovszky Márton
fény: Mervel Miklos
mapping: Tóth Ákos

Krizsán Dániel: Diplopia 

(időtartam: 40 perc, korosztály: 16+)

Az előadás kezdetén egy kis lakásban vagyunk, ahol egy nőt látunk aki serényen dolgozik az
asztalánál. Látszólag egyedül van, de a képe egy férfinak a háttérben utal arra, hogy van vagy volt
valakije. A munkában elfárad, de a folyton folyvást visszatérő rémképei nem hagyják, hogy
megpihenjen. Az állandó hajtásban csak egy dolog van amibe kapaszkodhat, ami erőt ad, és ami a
férfihoz köti: gyermeket vár. A rémképek erősödnek, a lidércek hatásai egyre mélyebb nyomokat
hagynak a nőben, míg nem az örűletbe hajszolják. A megfelelési kényszer, a rohanás, a hajtás fölé
kerekedik, és… .
A darab első felében a főszereplőnkkel vagyunk. Vele együtt mozgunk, lélegzünk és érezzük a
fájdalmait. Innen nincs is lehetőségünk másképpen látni a világot. Be vagyunk zárva és érezzünk,
ahogyan a nyomás egyre csak nő, és önmagunk rabjaivá válunk.
Az előadás második felében ismét visszakerülünk a lakásba. Szinte minden ugyanaz, mint a
legelején. Azonban nem érezzük, hogy ott ülünk a nő mellett a lakásban. Hiszen nem is a lakásban
vagyunk, hanem külső szemlélőkké váltunk. A munka ugyanúgy folyik, csak látjuk a lidércek hátsó
munkálkodását, ami szinte röhejessé és viccessé teszi őket. Nem képesek ránk tenni béklyóikat, nem
hajszolnak, és nem sikerül fölénk kerekedniük. Innen minden egészen más.
A darab második felében kilépünk az intim, belső, mély nézőpontból és külsős zemlélőkké válva
tekintünk a folyamatokra. Az események átláthatóbbá válnak, ami a történések súlyát teljes
mértékben megváltoztatja. Innen képesek vagyunk a letargiából kikerülni, a mély érzelmi nyomások
befolyásolását figyelmen kívül hagyni. Ezáltal döntéseinket újra át tudjuk gondolni, hogy vajon melyek is a legjobbak.

Koreográfus: Krizsán Dániel
Előadók: Hortobágyi Brigitta ( A Nő)
Bujdosó Anna (A Nő Lidérci valója)
Aradi Zsolt ( Lidérc)
Engelmann András ( Lidérc)