Színház

Jákobi és Lájdentál

zenés vígjáték, 2024.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az izraeli drámaírás legkiemelkedőbb alakja, Hanoch Levin (1943-1999) elsősorban szatirikus kabarék létrehozásában jeleskedett. Ugyan lírai hangvételben, ámde fanyar humorral és kegyetlen őszinteséggel leplezi le a mindenkori kisember ügyetlenségét az élet adta kanyarok bevételéhez. Mindezt oly abszurd módon teszi, hogy észre sem vesszük: rólunk, vagy épp a közönség soraiban mellettünk helyet foglalóról beszél. Mint az egyik leghíresebb darabja, a Jákobi és Lájdentál esetében is, amelyben a két címszereplő barátságába illetve annak tönkremenetelébe illeszti be kisszerűségeinket: az irigységet, a féltékenységet, a másra, többre vágyást, megtetézve mindezt egy arra érdemtelennek bizonyuló nő iránt érzett bizarr szerelemmel illetve szerelmi háromszöggel.

De hogy pontosan mi is történik akkor, ha Jákobi megelégeli az agglegény Lájdentál kedvenc időtöltését, a dominózást és a teázást, és kijelenti: „Más vagyok, mint a magadfajták”, majd nő után néz, és beleszalad az álmai asszonyának gondolt, zongoraművésznek hazudott Sáchásba, illetve annak hatalmas tomporába? S hogy vajon mi lesz a következménye az ily módon mellőzött Lájdentál sajátos lázadásának, aki felajánlja: „nászajándéka” lesz Jákobi és Sáchás frigyének, Árkosi Árpád zenés bohózattá duzzasztott rendezéséből kiderül.

Zeneszerző: Dargó Gergely

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2024. május 3., Csokonai Színház

Stáblista:

Szereplők

Jákobi Itámár
Lájdentál Dávid
Sáchás Ruth

Hozzászólások