Színház

Janikovszky Éva-est Fullajtár Andreával és Horváth Lilivel

felolvasószínház, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Április 23-án rendhagyó irodalmi felolvasóestre kerül sor a Sufniban: Janikovszky Éva A lemez két oldala című művéből Fullajtár Andrea és Horváth Lili tolmácsolásában hallhatnak részleteket a nézők az írónő születésének évfordulóján.

Az estet megnyitja:

- Janikovszky János, a Móra Kiadó ügyvezetője
- Balassa Anna, a Móra Kiadó volt főszerkesztője, Janikovszky Éva egykori kollégája és felnőtt könyveinek szerkesztője

"Gyűjteményünk zene nélküli, pusztán szövegekből álló lemezeket tartalmaz, melyeknek emelkedő vagy lejtő dallamát egyedül az élőbeszéd sodra szabja meg. Szerzőjük mindig maga az előadó, s a hallgatóságot is ő választja meg. Hol ennek adja elő, hol annak. Van úgy, hogy ugyanannak, csak éppen egyszer ezt, másszor meg azt.

Gyakran játszott, örökzöldeknek is beillő lemezek ezek, amelyek mindenkor a szerző véleményét, határozott állásfoglalását, helyeslését vagy helytelenítését, egyetértését vagy tiltakozását, elragadtatását vagy felháborodását hivatottak tolmácsolni az élet egy-egy mindennapi kérdésében."

A lemez A oldalán hallható: Horváth Lili
A lemez B oldalán hallható: Fullajtár Andrea

A(z) Katona József Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások