Színház

János vitéz junior

előadás, 1 felvonás, 110 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A MATE Kaposvári Campus, Rippl-Rónai Művészeti Intézet 2. éves Színművész szak hallgatóinak előadása.

Szerb Antal írta Petőfi emblematikus művéről: „A magyar irodalomnak vannak sokkal nagyobb szabású alkotásai, mint a János vitéz. De a János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szívverését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma. Ilyesmi, mint a János vitéz, a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül.”

„Én vagyok János vitéz” – mondják sorban az előadás színészei a „János vitéz misszió” című előadásában. A Déryné Program előadása rendhagyó formában kívánja bemutatni a nézők számára Petőfi Sándor halhatatlan klasszikusát. Az előadás nem csupán az iskoláskorúak, hanem az egész család számára maradandó élményt nyújt, lendületes, fiatalos játékmódjával.

Rendező: VIDNYÁNSZKY ATTILA
Díszlettervező: ALEXANDER BELOZUB
Jelmeztervező: ALEXANDER BELOZUB
Jelmeztervező asszisztens: GYÖNGYÖSI RENÁTA
Produkciós asszisztens: SPISÁK ISTVÁN

Szereplők: BATTAI LILI LUJZA, BOGNÁR BENCE JÁNOS, DUMA KATA, IONESCU RAUL, JAKAB TAMÁS, JUHÁSZ PÉTER, KERÉK BENJÁMIN DOMINIK, KISS ANNA GIZELLA, KAUTER DÁVID RÓBERT, MIKITA DORKA JÚLIA, POLYÁK ANITA, PUSKÁS BALÁZS ÁKOS, SÉRA DÁNIEL, SIPOS ILKA, SOÓS ANETT, WETTSTEI MÁRK, WINKLER TAMÁS ÁBEL.

 

 

Hozzászólások