Színház

Jónások

előadás, 2021.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Babits Mihály Jónás könyve című műve alapján
A próféta szónak alapvetően két jelentését ismerjük. Vallási értelemben a próféta Isten szavát közvetítő ember, aki arra teszi fel az életét, hogy Isten akaratát: intelmeit, ítéletét, terveit közvetítse az embereknek, vagyis közli a jövőben bekövetkező eseményeket. Ez az egyetlen istent hívő (zsidó, keresztény, mohamedán) vallásokban használt kifejezés. Másodlagos értelmezése szerint a próféta olyan ember, aki megmondja, mit hoz a jövő. A múltbeli illetve jelenbeli folyamatokból saját következtetéseket levonó, a dolgok menetéből jövőbeli állapotokat meghatározó személy.
Ki ne szeretné tudni, hogy mit hoz a jövő? Ki ne lenne fogékony a próféták szavára? De kiből és hogyan lehet próféta? Honnan tudjuk, hogy az-e valójában? Nem csak félreértelmezi saját szerepét egy adott feladat elvégzése közben? 
Semmi sem fekete és fehér. Az ember folyamatosan keresi a helyét a világban. Eközben elbukik, felkel, megy tovább. Egyszóval: KÜZD. El lehet-e ítélni ezért? „Engednek beszélnem, még tudok, még ha fáj is: de amit ki kell mondani, azt ki kell. Vagy nem muszáj? Hallottam ám a prófétáról, aki kimondta, s jutalma lett a semmi. Még csak ecetes szivacsot sem kapott az arcába, csak cetszagot… amit fura, de én is érzek. 
Itt van az orromban. A cet szaga.
Pedig én nem vagyok apostol. Térültem-fordultam, de nem. Ki akarna apostol lenni? Van erre OKJ-s képzés? Hogy hogyan viseld Isten szavát, aki ezek szerint néma, mint egy tök? Miért nem ő mondja? Miért kell embereket apostollá szentelni fel, minden akaratuk ellenére?
- Bocs, Isten, lehetne, hogy nem leszek az?
- Nem.
- A válasz tömör a néma Istentől, aki felettünk lebeg, és néha olyan érzés alatta lenni, mintha
egy hangyabolyban élnénk, amit egy komisz kölök piszkál, bottal és tükörel.
Különben is: mi van akkor, ha isten néma?
Akkor mégis hogy hallom ----- megálljunk hé: hogy hallja, akit illet?
Én hallottam, de nem hiszem, hogy istentől. A kocsmákat járva annyi mindent hallani. Öreg
vagyok. Színt kellene vallanom, de nekem nem Isten mesélte a csodát, hogy egy cet szájában
is el lehet tölteni egy büntetésnyi időt.
Nem vagyok apostol. Nem vagyok apostol.
Ha azzá tett valami érthetetlen, ócskás jóisten, akkor biztos, hogy tudnék róla.
Nem tudok. Nem akarok tudni. Nem merem tudni, hogy.”

Sound design: Tihanyi Attila
A bábot készítette: Palya Gábor
Prológus: Adamik Zsolt

Bemutató időpontja:

2021. szeptember 14.,

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások