Színház

Jövőtánc

kortárstánc, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Jövőtánc egy nem-színházi (an-artist) helyszínen, a Jedermann kávéház kirakatba állított pódiumán, havi rendszerességgel jelentkező kvázi klub, amelyben a kortárs tánc neves hazai, majd később külföldi szólistái egy-egy új, vagy a hazai közönség számára még ismeretlen szólóprodukcióval mutatkoznak be. A bemutatók visszahelyezik jogaiba a színház és tánc alapelemét: a gondolkodó, kétkedő és kérdező, szuverén előadót, aki mondanivalóját, üzenetét a tánc-színpadokon mára túlburjánzó színpadi szcenikai eszközök elhagyásával,  az élő, sugárzó, őszinte és meggyőző emberi jelenlétére építve fogalmazza meg.
A Jövőtánc sorozat első öt előadásán a táncos társa esténként egy-egy neves, a kortárs zenét, a népzene és a jazz hagyományait játékába innovatívan beépítő hazai jazz-zenész. Egymást segítve, inspirálva, kettejük interakciója által jön létre az aktuális produkció.
A Jövőtánc az "őstánc", az élőzene és -tánc együttélésének, újrafelfedezésének fóruma.

A(z) TranzDanz Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2010. december 16., TranzDanz Társulat

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások