Színház

Justine

előadás, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy tökéletesen erényes világban azt tanácsolnám, hogy kövesd az erényt, mert azért járna jutalom, az vezetne a boldogsághoz. Egy velejéig romlott világban azonban csakis a bűnt javasolhatom.

Sade elhallgatott szerző. Üldözték, elzárták, betiltották. Kétszáz évig a perverzióval és az őrülettel azonosították. Egy betegségtől mindenképp szenvedett: grafomán volt. Megállíthatatlanul írt a birtokán, különböző börtönökben, majd elmegyógyintézetekben. Utoljára éppen a Nouvelle Justine miatt tartóztatták le.

Mi hajtotta a Justine című kalandregény esetében? Egy filozófiai kísérlet. Két nővér gyerekként elszakad egymástól, az egyik az erény útjára lép, a másik megmerítkezik a bűnben. Az egyik megnyomorított senkiként végzi, a másik Európa legbefolyásosabb asszonya lesz.

Kálmán Eszter rendezése ismét a történet és látvány viszonyát vizsgálja. Hol veheti át a kép a szó szerepét? Hol mondhat mást? Hol mondhat többet? És hol ment meg minket a szó attól, hogy látnunk kelljen?

A(z) Trafó előadása

Bemutató időpontja:

2013. november 21., Trafó

Stáblista:

Hozzászólások