Színház

kárPÓTló Színház

előadás, magyar, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Jegytől és érkezési sorrendtől függetlenül, kárPÓTló Akciók a Színház téren.

Indul a nyári szezon és természetesen a fesztiválok, színházi találkozók izgalmas programjaiból mi sem maradhatunk ki. Pécsen évek óta a június egyet jelent a POSZT-al, idén sincs ez másképp, a magyar színházak legjobbjainak seregszemléjén olyan előadást is választhatunk, mely csak ott és csak akkor elevenedik meg. Az improvizáció különleges műfaj, tele meglepetéssel, humorral és persze pattanásig feszült idegekkel. Mi sül ki ebből, mi lesz a vége? Számtalan kérdésre kaphatunk választ a Színház téren, ahol a Színház és Filmművészeti Egyetem valamint a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának tanulói biztos, hogy elfeledtetik azon nézők bánatát, akik esetleg nem jutottak be egy-egy kőszínházas produkcióra. A fiatalok kárPÓTló Színház néven meglepetésszerű akciókkal jelentkeznek minden nap. Külön érdekesség, hogy a SZFE rendező szakos hallgatói idén először vesznek részt a találkozón, és, hogy az Ifi Géniusz(ok) egész héten, különböző eseményekkel színesítik a fesztivált. És ha a jópofa darabokból repetáznánk, akkor a Prizmo Impro Bajnokság is kellemes kikapcsolódást ígér, itt a versenyző csapatok pár perces jelenetekkel rukkolnak elő a bírók és a nézők instrukciói alapján. Jó szórakozást! (szinhaz.hu / Vass Kata)

A(z) Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása

Stáblista:

Hozzászólások

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás