Színház

Kaukázusi krétakör - Tatabánya

zenés színmű, magyar, 2009.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Csak a címében szerepel a Kaukázus, valójában a Zűrzavarban játszódik, azon a tájékon, ahol minden megtörténhet, de az ellenkezője is, vagy a kettő egyszerre - szóval itt, minálunk. Kalandfilmhez hasonlít. Van benne veszély, üldözés, krimiizgalom, elképesztő fordulatok, gonosz humor és gyöngéd humor, szerelem, politikai szatíra - és egy kisbaba, akit a polgárháborús káoszban ott felejtettek a földön. Egy asszony elbotlik benne, és ahelyett, hogy átlépne rajta és menekülne, mint a többiek, fölemeli. Magához veszi, gondoskodik róla, elbújtatja. Gruse nem szent, a legszívesebben otthagyná ezt a kis idegent - a gyűlölt kormányzó ivadékát -, hiszen tudja, hogy a lázadó vértesek halálra keresik, és azt is kardélre hányják, aki a pártját fogja. Gruse nem akar jó lenni, csak azt teszi, amit az ösztönei diktálnak - és persze rajtaveszt: megmenti a gyermeket, de elveszít mindent, még a gyermeket is, akit közben fiának fogadott: elveszi tőle a valódi anya, a kormányzóné.

Nem! Mégsem ez történik. Mert a véletlen Gruse útjába sodor egy fura fickót, akire bírói talárt húzott a Zűrzavar. Acdakon úgy áll az, mint tehénen a gatya, de a botcsinálta bíró gonosz humorérzékkel úgy él vissza a hatalmával, ahogy előtte soha senki: igazságosan ítél.

Ez a szerző egyetlen darabja, amelynek jó a vége és talán ez a legcsodálatosabb.

A(z) Jászai Mari Színház, Népház előadása

Bemutató időpontja:

2009. szeptember 26., Jászai Mari Színház, Népház

Stáblista:

Hozzászólások

Gabriella54 2010 ápr. 22. - 11:35:45
Megérte a várakozás! Persze a legjobb az lett volna, ha kétszer láthatjuk (egyszer Tatabányán, egyszer a Nemzetiben), de ne legyek telhetetlen, nem igaz?
Remek elõadás volt (egy picit megijedtem, amikor mondták, hogy 10 után van vége, de úgy elrepült, mintha egyetlen felvonás lett volna). Mindenki nagyon tetszett, de Széles László és Tóth Ildikó...nem is találok szavakat, mennyire jók voltak :)
retarda 2010 márc. 04. - 14:02:10
Én is.
Gabriella54 2010 márc. 03. - 18:53:52 Előzmény retarda
Köszi szépen :)
Kedves mindenkinek üzenem, hogy aki pártoló tag, az már ezen a héten megveheti a jegyét, de a pártolói kedvezmény erre az elõadásra sajnos nem érvényes. Mondjuk érthetõ is, hiszen nem saját produkció!
Úgyhogy nosza mindenki, teltházas elõadást szeretnék!!! :D
retarda 2010 márc. 03. - 16:15:33 Előzmény Gabriella54
Kedves Mindenki, a Kaukázusi krétakör - Tatabánya címû elõadás 2010. április 21-én 19 órától a Nemzeti Színházban látható!
Gabriella54 2010 jan. 25. - 11:14:00
A Thália szervezésén mondták, csodálkoztam is rajta rendesen :)
A Kaukázusi szerintem is a Nemzetibe való, remélem, sikerül megoldani a vendégjátékot.

Nyíregyházán Az ember tragédiáját és a Kabarét láttuk, mind a két elõadás fantasztikus volt. Madách mûvérõl nem is gondoltam volna, hogy ilyen izgalmas darab, meg persze azt sem, hogy egy kamaraszínpadon ilyen remekül elõ lehet adni! A Kabaré sokkal ütõsebb, mint a film, döbbenetes, megrázó élmény volt! Az egyik kedvenc elõadásom lett, de az újrázással még várnék egy kicsit.
fresia 2010 jan. 25. - 09:36:28 Előzmény Firenze
Olyan 3/4 ház volt - ha többen lejönnek Pestrõl, ki tudja, talán meg telt volna a színház. :)
Többen el is mentek az 1. felvonás után - az nehezebben emészthetõ volt ezen az abszurd darabon belül is, a sokszor sokkoló jeleneteivel és a bizony, nagyon kemény "humorával".
A 2. felvonás azután adott némi könnyedséget és a vége "kárpótolt", és helyre rázódott a "lelkünk". :)
Remélem, hogy nem kell sokáig várni, és igaz a hír, hogy a Nemzetibe kerül.
Fel is vehetnék - nem ártana, ha még több ember láthatná, esetleg a TV- ben.
fresia 2010 jan. 25. - 09:25:56
Javítok: "bemutatásra"
fresia 2010 jan. 25. - 09:24:52 Előzmény Gabriella54
Te írtad, hogy nem fér be a Tháliába, abból gondoltam, hogy a mérete alapján - de súlyosnak is látszik a díszlet...
Drukkoltam és imádkoztam - de mit néztek/néztetek meg Nyíregyházán, hogy olyan messzire utaztok érte??

Nem is kell "irigykedni" - ahogy olvasgatom idõnként a hozzászólásaidat, nekem kellene inkább, olyan sok remek színházi elõadásban volt már részed. :)

Drukkolok azért is, hogy a Kaukázusi krétakör a Nemzeti Színházba kerüljön bemutatásba: ott a helye!!
A Krétakör legenda miatt - hiszen, ez állandó, örök igazság és téma.
... és a rengeteg "áthallás" miatt, ami a korunkat is érinti, sajnos.
Gratulálok Novák Eszter rendezõnek, maradandót alkotott és a történetben szereplõ 12 remek színésznek, akik 60 személy szerepét játszották el. :)))
Firenze 2010 jan. 22. - 12:12:02 Előzmény fresia
Ha hétvége lett volna, simán lemegyünk :) Igaz, négy-öt ember nem segített volna a teltházhoz, de legalább tutira láttuk volna!
Azért még reménykedem!!!
Gabriella54 2010 jan. 21. - 22:24:31 Előzmény fresia
Nemhogy nem fér be, a súlyával voltak gondok! Azt láttam, hogy modern, csak nem gondoltam volna a képek alapján ilyen monumentális!
Örülök, hogy tetszett, a kedvenc Brecht-mûvem!
Azért még nincs veszve minden reményünk, állítólag (és most kéretik drukkolni és imádkozni!) a Nemzetiben lesz majd a vendégjáték!
És azért sem irigykedem, mert mi meg másfajta csodákat láttunk Nyíregyházán ;)
fresia 2010 jan. 20. - 22:46:18 Előzmény Gabriella54
Csak egy gyorsjelentés a Kaukázusi krétakör mai, tbányai elõadásáról: remek volt - nekem nagyon tetszett ez a modern, groteszk feldolgozása Brecht drámájának - és a humorba és bölcs filozófiába göngyölt érzelmek okozta katarzis sem maradt el a több, mint 3 órás elõadás végén.
A színészek közül nem tudnék kiemelni senkit: valamennyien kiválóan alakítottak. A mûvészek számtalan alakban megmutathatták magukat a változó szerepeik szerint - és ezt a játékosságot Õk is szemmel láthatóan élvezték.
Sajnálom, ha valóban ezzel vége és sehol sem adják elõ a jövõben.
Újra megnézném én is - ez azok közé a darabok közé tartozik, biztos vagyok abban, hogy mindig tudna valami újat mondani.
Amit még sajnálok, hogy nem volt telt ház - nem is értem...
Talán, ha hétvégére teszik ezt az utolsónak meghirdetett elõadást.

Egyébként, a díszlet egy külön szakértõi értekezést kívánna, illett a darab hangulatához, ötletes volt és meghökkentõ, és a technikai kivitelezése sem lehetett könnyû munka...
Valóban, ha erre a színpadra tervezték, nagyon is elképzelhetõnek tartom, hogy egy másik színházban, jelen esetben a Tháliában nem lehet felállítani - elég bonyolult szerkezetû és nagyméretû volt.

Most pedig leveszem a könyvespolcról Brecht drámáinak kötetét...
Gabriella54 2010 jan. 19. - 20:20:34
Hallottuk a Tháliában, hogy elmarad! Tényleg nem fér be a díszlet? Ilyen indokot...
Nagyon sajnálom, hogy nem láthatjuk :(((
retarda 2010 jan. 19. - 12:06:15 Előzmény Gabriella54
Kedves Mindenki, sajnos a Kaukázusi mégsem lesz (nem tud lenni) a Tháliában, így holnap, jan. 20-án lehet - minden valószínûség szerint - utoljára megnézni Tbányán, a Jászaiban 18 órától.
Orsi
Gabriella54 2010 jan. 13. - 10:38:51 Előzmény fresia
Ok, kíváncsian várom!
fresia 2010 jan. 13. - 09:48:10
Jahhh, valóban, nagyon elnéztem..., bocs´´:P :)
Majd, miután láttam, egy keveset írok majd az élményeimrõl ide.
Gabriella54 2010 jan. 13. - 08:52:03
Azt én is sajnálom, hogy nem futunk össze, de azért mi egy hónappal késõbb látjuk :) Februárig várnunk kell :)
fresia 2010 jan. 13. - 07:58:55 Előzmény Gabriella54
Sajnálom, ezek szerint nem futhatunk össze ezen az elõadáson. :(
De látom, közben érkezett egy kedvezõ hír, a Tháliában megnézhetitek Ti is a darabot, egy nappal elõbb, mint mi. :)
retarda 2010 jan. 12. - 18:14:32
Kedves mindenki, február 19-én 19 órakor a Thália Színházban sok szeretettel várunk minden érdeklõdõt az elõadáson!
Szóval budapestiek, van remény :)
Üdv
Tarda Orsi
Gabriella54 2010 jan. 12. - 12:18:18
Szia!
Sajnos nem, és ezek szerint fájó szívvel veszem tudomásul, hogy nem is fogjuk...hétköznap du. Pestrõl helikopter hiányában egyszerûen fizikai képtelenség lejutni, ráadásul este 6-ra :(
fresia 2010 jan. 12. - 11:43:46 Előzmény Gabriella54
Szia Gabriella!
Nem tudom, hogy láttátok- e már a darabot...
Én most tetettem félre 3 jegyet a 20-i elõadásra /jövõ hét szerda, l8 óra/, erre van még szabad hely, a 14- i, bérletes, arra már nem lehet kapni.
A 20- i lesz az utolsó alkalom, hogy láthassuk, mivel utána leveszik a mûsorról.

http://www.jaszaimariszinhaz.hu/eloadasok/2010/01

Nagyon remélem, hogy nem marad el...
Összes hozzászólás