Színház

Kávécsarnok

előadás, 1 felvonás, magyar, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szép Ernő két egyfelvonásosa vígjátéki bravúr, kivételes költői alkotás. Darabjaiban szeretettel és megértéssel mutatja be a század eleji Pest biedermeier kispolgári hangulatát, finoman karikírozva, a lebegő költészet és a földönjáró realizmus között egyensúlyozva.
Szép Ernő a boldog szegények írója volt, tragikus sorsát is finom iróniával élte meg. "Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én vagy zöld vagy milyen? Nekem bizony isten eszem ágában se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek." Hatvannégy éves korában munkaszolgálatra cipelik Csomádra, de még ott is az életet dicséri, kíváncsian szemlél mindent: "Én nem hallottam soha Csomád felől... szent kötelességem lett volna a tulajdon hazámat keresztbe-hosszába megnézni... Bűnhődöm most a hűtlenségemér, meg kell ismerni Csomádot."
Ötven éve halt meg, de darabjai a magyar irodalom klasszikus alkotásainak számítanak.
Két legtöbbet játszott egyfelvonásosa a Kávécsarnok és a Május 1918-ban játszódik, a háborús időket nehezen élő Budapesten. A anyagi gondokkal, munkanélküliséggel küzdő kisemberek megpróbálnak a háború sokkja elől olyan kis szigetekre menekülni, ahol még mindig embernek érezhetik magukat, ahol tiszteletreméltó polgárok illúzióját kelthetik. Van amikor sikerül, van amikor nem. Szép Ernő egyetlen valódi menedéket ajánl fel: a szerelmet, amely visszaadhatja emberségünket. A Kávécsarnok Alajosát, a Május Öngyilkosát is csak a szeretet mentheti, menti meg.

A(z) Soproni Petőfi Színház előadása

Bemutató időpontja:

2004. október 30., Soproni Petőfi Színház

Stáblista:

Szereplők

Kisasszony II.
Boy, lány
Virágárus asszony
Rikkancs, csibész
Handlé, Luftballonos
Cipősubickoló

Alkotók

Hozzászólások