“Ha szakadékba nézel, a szakadék is visszanéz beléd” (Friedrich Nietzsche)
Hogyan születik a csendből beszéd, zene, ritmus, történet, dramaturgia, hogy lehet, hogy a csend ezek elengedhetetlen feltétele és mégis legnagyobb ellensége?
Előadásunk egy térkísérlet, mely a csönd különféle regisztereit térképezi fel egy rendhagyó színházi atmoszférában.
Az előadás vezérfonala Samuel Beckett Zsarátnok című szövege, ami eredetileg rádiójátékként íródott. A történet dióhéjban Henry-ről szól, aki miután apja a tengerbe fulladt, folyamatosan hallja a víz zúgását. Hogy ezt elnyomja, zajt kelt, beszél, történeteket talál ki. Erre a folyamatos beszélhetnékjére aztán rámegy az emberekkel való minden kapcsolata.
Ezt a zajt mi a színházi térben uralkodó csenddel helyettesítettük.
A halott apa rezzenéstelen tekintete, ami elől a beszédbe, a történetekbe menekül Henry, maga a színházi szituáció: a néző ül és vár, hogy a színpadon történjék valami. Henry azért beszél és azért cselekszik, hogy ennek a tekintetnek a nyomását csökkentse. S az, hogy Henry a színházi térben uralkodó csend bekövetkezése ellen monológot mond, karakterekre bomlik, párbeszédbe kezd, jelenetet rendez, így születik meg maga az előadás.
A performance célja a nézővel a tér és a figyelem egy másfajta minőségének megismertetése.

Alkotók: Szigeti Bálint Barabás, Sajti Kinga, Huszerl Bence, Salamon Eszter, Mató János