Színház

Keserű boldogság

előadás, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A 2007 óta működő PanoDráma független színház "Hétköznapi hősök" című sorozata azt a kérdést vizsgálja, hogy milyen motivációk vezérlik a gerinces, elvhű embert akár a mainál sokkal rosszabb körülmények között, hogy milyen hétköznapi példaképekre nézhet föl egy mai fiatal, ha veszi a fáradságot, hogy meghallgassa őket, vagy elolvassa a róluk szóló mesét. Ebben a színházi formában olvasás, hallgatás és megjelenítés ötvöződik a szcenírozott felolvasás tán kevésbé teátrális, ám annál intenzívebb formájában.

A hazai független színházak élvonalába tartozó PanoDráma érzékeny társadalmi témái mellett elsősorban munkamódszeréről és előadásainak formáiról ismert. Munkáik túlnyomó része verbatim alkotás, ez a dokumentumszínház szó szerinti változata, s azt jelenti, hogy a színdarab az adott témában eredeti, az alkotók által készített interjúkból, egyéb hiteles dokumentumokból (például jegyzőkönyv, újságcikk, tanulmány stb.) és talált, szintén nem irodalmi szövegekből (internetes bejegyzések, falfirkák, villamoson elkapott párbeszédek stb.) áll össze, s míg változtatni egyetlen szót sem szabad, meghatározó alkotói döntés, hogy akár több mint száz órányi interjúból és több mint ezer oldalnyi tárgyalási jegyzőkönyvből hogy lesz egy órányi előadás.

Ezúttal hozott anyagból dolgozik a csapat. Csalog Zsolt Doku56 című interjúkötetéből választotta ki a Keserű boldogság című interjút Jancsó Líviával, aki az amerikai nagykövetségen dolgozott a forradalom idején.

"Hajnalban, úgy három és négy óra között álmomból ébredtem. Arra riadtam fel, hogy óriási csörömpöléssel EGY TANK megy a Szabadság téren. Jön hozzám a minister sofőrje, rohanva: "Nagyságos asszony, nagyságos asszony! Jön a hercegprímás úr!"

Csalog interjúalanya nemcsak a magyar történelem egyik legfényesebb pillanatát látta közvetlen közelből, hanem besúgóktól körülvéve titokban legépelte Mindszenty hercegprímás emlékiratait, letartóztatták, faggatták, fenyegették, majd elengedték, utóbb internálták, ott is igyekeztek megtörni, határozatlan időre magánzárkába csukták, a körlet névsorából törölték, majd mégis elengedték, hogy aztán kitelepítsék. Lívia pedig minden szabadulása alkalmával rohant vissza az Egyesült Államok nagykövetségére, dolgozni.

Jancsó Lívia nem tekinti magát hősnek, Jancsó Lívia egyszerűen nem hajlandó félni. A legfenyegetőbb kérdésekre a legnagyobb természetességgel válaszol, hitelesen mond igazat és hitelesen hazudik a pribékeknek.

"A kihallgatások idején a Gyűjtőben voltam. Ott találkoztam az egyik régi kihallgatómmal. Odajött hozzám, és megkérdezte: "Na, hogy van?" "Köszönöm, jól!" "Szemtelen!" Nem is tudom, talán azt hitte, hogy most majd elkezdek bőgni, és könyörögni neki?"

Minden életveszélyes feladatot "természetesen" vállal. A besúgást "természetesen" nem vállalja. Nem véletlenül veszi védőszárnya alá a nagykövetség ezt a kivételesen bátor asszonyt: internálása idején is félreteszik neki fizetését, hatalmas ajándékkosárral várják valahányszor hazatér, csomagot küldenek a kitelepített címére, s közbenjárnak a hatóságoknál a legveszélyesebb pillanatokban. Végül pedig elintézik, hogy világútlevelet és Egyesült Államok-beli menedékjogot kapjon. Jancsó Lívia 1962-ben megérkezik New Yorkba, utóbb elmeséli történetét az etnográfus, író Csalognak, aki 1984-es kötetében öt másik gyöngyszemmel együtt közreadja.

"Magánzárkába tettek. Majdnem két hónapig voltam ott. A cellám ablaka a börtönudvarra nézett, ott voltak az akasztófák. És akkoriban sűrűn volt akasztás."

A(z) PanoDráma előadása

Stáblista:

Szereplők

Jancsó Lívia

Alkotók

Hozzászólások