Színház

Komámasszony, hol a stukker?

komédia, 2 felvonás, magyar, 2009.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Egy ablak nélküli bezárt helyiségben öt férfit, öt társadalmi prototípust ismerhetünk meg. Cuki, a sötét betörőfigura, Méltóságos, az ódon eleganciájú úr, K. Müller, a kövérkés kispolgár, Kiss, a szemüveges intellektuel és Márton, a vidéki nép egyszerű fia. Amikor felmegy a függöny, Cuki kezében a "stukker", ami a darab során körbejár. A recept egyszerű: akinél a fegyver, azé a hatalom. Természetesen mindannyian ki akarnak jutni, kivéve azt, akinél éppen a revolver van. Vajon meddig tart ez a groteszk lélektani játék, a hatalombirtoklás és az egymásrautaltság abszurd komédiája? Vajon ki tudnak-e törni az elzártságból? Vajon elsül-e a stukker?

A(z) Turay Ida Színház előadása

Bemutató időpontja:

2009. április 11., Turay Ida Színház

Stáblista:

Vélemény:

szavazat: 4/10 2012 nov. 18. - 12:52:42
2012 nov. 18. - 12:52:42
Néhány napja láttam ezt az elõadást a József Attila Színházban. Jóformán elõzetes tudás nélkül ültem be rá. Annyit tudtam, hogy a Turay Ida Színház produkciójáról van szó, és persze a szerzõ kilétét meg a szereposztást. Számos Turays darabot láttam korábban is; voltak, amelyek jobban tetszettek, és voltak, amelyek kevésbé. Mind közül ez volt számomra a mélypont.
Az alapkoncepció világos. Az öt férfi öt különbözõ társadalmi réteget testesít meg. Az, hogy be vannak zárva egy szobába, és hol az egyiknél, hol a másiknál van a stukker, egyértelmû párhuzamnak tûnik: az egyes társadalmi-politikai erõk közül is hol egyik, hol másik kerül hatalomra - és terrorizálja a többit. Ugyanakkor éppen azért, mert a dolog ennyire „szájbarágós”, fennáll a gyanú, hogy a szerzõ ezt konkrétan a magyarság XX. század eleji történelmének tréfás, de lényegét tekintve pontos leírásának szánta. Ez esetben pedig meg kell állapítanunk, hogy súlyos csúsztatások, ferdítések jellemzik ezt a történelemszemléletet. 1969-es a darab, tehát nem csoda, ha pl. az arisztokrácia gúnyos ábrázolása egyúttal a történelmi hagyományaink nevetségessé tételére is okot és alkalmat szolgáltat a szerzõnek. De ezért a jelenségért nem lehet egyedül az akkori kommunista szemléletet okolni („A múltat végképp eltörölni!”), hiszen köztudott a szerzõ 1990 utáni politikai pályája (2006-ban SZDSZ-es képviselõjelölt volt, hogy mást ne említsek). Mindenesetre én csak sajnálni tudom a szerzõt és szellemi társait, ha valóban csupán annyit képesek érzékelni a történelmi tradícióból, hogy ez egy adott társadalmi réteg / politikai erõ handabandázása a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. Szegényes lehet az életük.