Színház

Kulcskeresők

előadás, magyar, 1999.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A kudarcról lesz szó. Leszámítva a boldog keveseket, akiknek minden sikerül, egyéni sorsunk - ha úgy tetszik történetünk - sokkal több balsikerrel sújtott, mint ahány sikerrel jutalmazott. Ezt a passzív, mérleget lehet persze végleges életcsődként is elszenvedni, s aki ebbe beletörődik, más útja nem lévén, alkoholista lesz. Sokan buknak el így, de a statisztikai többség a balsikert elviseli, túléli, sőt egy egészségesen logikátlan logikával sikerré is tudja eszményíteni. Ahogy szervezetünk a betegség pártjaként, magában hordozza a gyógyulás erőit, akként működnek lelki életünk fehér vérsejtjei, melyek megölik a kórokozót, feledtetik a vereséget, s varázsolnak vesztesből győzőt. E varázslattevőt, drámáról lévén szó, kézenfekvő volt megszemélyesíteni. Annál nehezebb azt eldönteni, hogy mely korban s mély közegben léptessem be őt az életünkbe. A tárgyválasztás elsőre azt sugallta, hogy áldozatául egy nagyszabású történelmi hőst keresek: Rákóczit Párizsban, Kossuthot Turinban, Kun Bélát az emigrációban. Úgy véltem azonban, hogy a nagy méreteknek kisebb a bizonyító erejük. Istenem, ha Robespierre a forradalmat túlélte volna, én pedig francia írónak születek! Ámde egy kis nép sorsába sorsán kívüli erők is beleszólnak; én tehát egy olyan kockázatviselőt kerestem- találtam, aki csak egy utasszállító repülőgép leszállásáért felelős, amit ő sikeresen mi több: parádésan el is végzett volna, "ha nem kap a hátába egy föltételezett pöfföt". Hogy őt idézzem: sikere és bukása közt "csak egy leheletnyi volt a differencia". Egy kicsire méretezett, de a legapróbb részletekig ellenőrizhető kudarc áttekinthetőbb, mint mondjuk egy Waterloo, s a győzelem ábrándjainak megszületése is nyomon követhetőbb. Mindnyájunknak a saját kudarcunk a legsúlyosabb. Igaz ugyan, hogy Napóleon világot megrengető pályát futott be, Szent Ilonán már mind egyformák vagyunk.

Örkény István

A(z) Katona József Színház előadása

Bemutató időpontja:

1998. január 9., Katona József Színház

Stáblista:

Hozzászólások