Színház

L1-est(ek) IZP módra (Bot/Szász/Béres/Jeneses)

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Bot Ádám: Homályállapot

Szünet. Mint a Morze jelekben a pontok és a vonalak között. Megszakad a jel. Vagy a szünet
maga lenne a jel? Nem múlik az idő. Itt állok az örökkévalóság küszöbén. Megfogtam mutatóját
a percnek. Egyszer csak véget ér a végtelen, a volt-nincs állapot. Meddig tart a múlt, vagy
egyáltalán hol kezdődik el?
A homályállapot a tudat erős beszűkülésével járó rendellenes lelkiállapot, melyben szélsőséges
érzelmek társulhatnak érzékcsalódásokkal, majd emlékezetvesztés történik.

Alkotó előadó: Bot Ádám
Kosztüm: Ellenbacher Ádám
Vizuál: Szabó Kristóf (KristofLab)
Külön köszönet: Szilágyi Krisztián
Támogatók: L1 Egyesület, NKA, EMMI, NKA IZP – Imre Zoltán Program, Műhely
Alapítvány, Ziggurat Project

hossza: 20 perc

Szász Zsófia: Komolytalan jóslatok

durational performance
„Azért szeretek kötni/horgolni, mert megnyugtat, hogy valami lassan, de biztosan halad.

Ebben a nyugalmi állapotban sokszor dalra fakadok. Engedem, hogy a dallam folyjon, ahogy a
fonal tekeredik. Nem veszem túl komolyan magam, mégis megnyitok egy csapot, amit
nevezhetünk kreativitásnak vagy kapcsolatnak valami tudatalattival, valamivel, ami egyéni,
mégis mindenki ismerheti.
Az előadások alatt és a szünetekben, ebben az állapotban leszek: nézhetitek, csatlakozhattok,
gondolhatjátok, hogy megismertek általa vagy magatokra vehetitek, mint egy jóslatot.

Ui: Ha már jóslat, viszek magammal egy-két általam rajzolt jóskártyát is. Húzzatok belőle!
Illetve remek lehetőség ez arra, hogy behorgoltassatok velem valami apróságot – amit a kezembe
adsz, legjobb tudásom szerint körbehorgolom.
Várlak szeretettel
Zsófi”

Koncepció/előadó: Szász Zsófia
Támogatók: L1 Egyesület, EMMI, NKA

Béres Bíborka (Queen B) és Jeneses Ádám: Hungarotrópus

'Hungarotrópus' Jeneses Ádám médiaművész és Béres Bíborka táncos és performanszművész
együttműködéséből született kiállítás és performansz. A két művész a kortárs mozgásművészetet
és képzőművészetet ötvöző megközelítéssel fordul az intergenerációs női traumák felé, és
dolgozzák fel a beszorítottság, elnyomás és abúzus élményeit, hogy egy, a minden érzékszervet
megmozgató, álomszerű és utópisztikus környezetet teremtsenek, a trópusi gyümölcsök
szimbolikája által.

Koncepció/táncos: Béres Bíborka (L1-rezidens 2022)
Média-/színpadterv: Jeneses Ádám
Támogatók: L1 Egyesület, NKA, EMMI, Műhely Alapítvány, Kik Melone Zagreb, Life
Long Burning /DanceWeb

hossza: 20 perc

Hozzászólások