Színház

Légy jó mindhalálig

musical, magyar, 2009.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Ismert, népszerű a regény, generációk könnyeztek a történetet feldolgozó filmen, nem kevésbé sikeres a színpadi adaptáció sem, és méltán hódít, közel két évtizede a musical változat is. Kell egy seregnyi tehetséges színész gyerek és garantált a siker! Az előadás rendezője, Csiszár Imre szerint az emberek valóban azt gondolják, ismerik a művet, márcsak a kötelező olvasmány élménye okán is. Ám, mint mondja, fontos, hogy felnőttként újraolvassuk gyermekkorunk klasszikusait, mert - az idő múlásával -, azok egészen más értelmet kapnak:
Feltétlenül az eredeti műből, kell kiindulni, mert a musicalt is csak ezesetben tudjuk jól és hitelesen megcsinálni. Móricz kétféleképpen láttatja Nyilas Misi sorsát. Egyrészt a vidéki fiú bekerül a nagyvárosba, rácsodálkozik annak fantasztikus, ám idegen világára. Meg akar felelni az új közeg elvárásainak, azért, hogy meghálálja szülei belévetett bizalmát. A kollégiumot az őt újonnan befogadó anyaölnek szeretné tudni. Másrészt ennek a szabadságra született fiúnak a nagyváros maga a rabság tele előírásokkal, szabályokkal, amit csak tetéz egy szörnyű fölismerés - ami eddig meg sem fordult a fejében -, hogy a világot a pénz mozgatja. Élősködni nem akar, így munkát vállal, ám látnia kell, hogy a pénzt másként is meg lehet szerezni. Jelesül megnyerni, vagy ellopni. Örökérvényű képlet. Móricz pontos, mély lélek- és társadalomrajzának a musicalben is dominálnia kell.

Bemutató időpontja: 2009. július 4., Pécsi Szabadtéri Játékok - Káptalan utcai Szabadtéri Színpad

A(z) Pécsi Nemzeti Színház előadása

Stáblista:

Vélemény:

2009 okt. 29. - 16:02:41
2009 okt. 29. - 16:02:41
Aranyos, kedves elõadás, minden korosztály számára. Nagyon tetszett, nagyon jó darab, fantasztikus színészekkel, fantasztikus rendezéssel.
szavazat: 10/10 2009 jún. 29. - 08:29:10
2009 jún. 29. - 08:29:10
Lesznyák Katalint ajánlom a figyelem középpontjába! Gyönyörû hangja, szép megjelenése nagymértékben emeli az elõadás fényét. Gratulálok neki!