Színház

LGT táncképek

balett, 2 felvonás, 120 perc, magyar, 2001.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Sárközi Gyula Társulat előadása.

„Az LGT számokat úgy fűztük össze Presser Gáborral, hogy mese született belőle. Életünk meséje – táncban.”

Sárközi Gyula

A Sárközi Gyula Társulat elődje, a KFKI Kamarabalett 2001. november 19-én a Madách Színházban mutatta be első előadását „Mindenki – LGT Táncképek” címmel, amely igen nagy sikert aratott. A produkció iránt olyan nagy érdeklődés mutatkozott, hogy a 2002-es Budapesti Tavaszi Fesztivál is műsorára tűzte, s az előadás vidéken is ugyanolyan népszerűségnek örvendett, mint a fővárosban.

A darab a tánc eszközével mutatja be korunkat: különböző emberi sorsokat, karaktereket.

Az első felvonást Jurányi Patrick koreografálta, melynek alcíme: Ülök a járdán. Az LGT egyedülálló zenei stílusa ihlette a produkciót, mely a férfi-nő közti érzelmeket is megmutatja a klasszikus baletten keresztül.

A második rész formailag a showtánc és klasszikus táncelemek ötvözetéből áll. A második felvonás alcíme: Miénk ez a cirkusz – koreográfusa Sárközi Gyula, aki Kovács Zsolttal és Kováts Gergely Csanáddal a modern tánc nyelvén gondolta újra a tánclépéseket. Sárközi Gyula Presser Gáborral közösen válogatta ki a legismertebb LGT számokat és együtt úgy rendezték azokat sorba, hogy mese szülessen belőle: életünk meséje.

Az előadás zenei anyaga: Miénk itt a tér; Engedj el; Szentimentális rakenroll; Boksz; Az ígéret földje; Nem adom fel; A csúnya fiúknak is van szíve; Gondolj rám; Mindenki.

Előadják a Sárközi Gyula Társulat művészei és a Madách Táncművészeti Iskola növendékei.

Bemutató időpontja:

2001. november 19.,

Hozzászólások