Színház

Liliom

színmű, magyar, 2014.

Értékelés:

9 szavazatból
Szerinted?

Liliom, a ligeti hintáslegény, egy tavaszi vasárnapon találkozik Zeller Júlia mindenessel. Julit a körhinta tulajdonosnője kitiltja a hintáról, mert állítólag erkölcstelenül viselkedett. Liliom megvédi a lányt, és ezért kirúgják az állásából; Juli vele marad, pedig ha nem ér haza időben, őt is elbocsátják. Az estébe forduló szürkületben, egy félreeső padon együtt hallgatnak arról, amire nincsenek szavaik. És együtt kezdenek másnap új életet, pénz nélkül, lakás nélkül, munka nélkül, jövő nélkül. Ragyogó, akácvirág-illatú szerelmük azonban fényét veszti a külvárosi hétköznapok nélkülözésében, és sorsuk megállíthatatlanul sodorja őket a tragikus vég felé.

Molnár Ferenc 1909-es darabja egy meséből született, melyet a szerző vasárnapi tárca helyett kezdett el írni a Pesti Napló szerkesztőségében. Az altató mese című írásban Molnár így fogalmazott: "Ez a mese arra való, hogy özvegyasszonyok altassák el vele kisgyermekeiket, vagy jó gyerekek altassák el vele öreg és fáradt szüleiket. A mesét szép csöndben, folyékonyan kell mondani, az elejét élénken, mintha igaz volna. A végét pedig már lassabban és halkan, hogy mire vége szakad, aludjék el az, akinek mesélték". Molnár meséjéből végül színmű lett, "külvárosi legenda 7 képben", Liliom élete és reménytelen halála pedig bevonult a magyar drámairodalom legszebb történetei közé.

A(z) Thália Színház előadása

Bemutató időpontja:

2014. június 14., Thália Színház

Stáblista:

Szereplők

Hollunderné (fogalmazó)
Égi rendőr (budai rendőr)
Kapitány (Kádár István, esztergályos)
Berkovics (Linzzmann, dr. Reich)

Alkotók

Hozzászólások

10/10
Timberio 2014 jún. 16. - 10:56:56 10/10
Imádnivaló szép darab volt nagyszerû rendezésben, zseniális színészekkel.
Csak ajánlani tudom!
1/10
521478963 2014 jún. 15. - 12:17:41 1/10
Az elsõ felvonás volt a kidolgozottabb, bár sok ötlet abban sem volt. A színpadi "átszerelések" kifejezetten kínosak voltak. A daloknak közük nem volt Molnár Ferenc korához, annál inkább más jólismert dalokhoz... Nem is merték kiírni sem a szerzõk, sem az elõadók nevét...Csányi és Udvaros volt a két leggyengébb, nem tudtak kibújni a saját bõrükbõl: egyik szokásához híven monotonul motyogott, a másik meg túltrillázta szövegét. Fodor meglepõen jó volt, és Schell el tudta hitetni, hogy 23 évvel fiatalabbat is el tud még játszani.
jooasszony 2014 jún. 13. - 22:46:26
A remekmû kivételesen erõs szereposztásban látható. Mindenki nagyon jó a szerepében, de a nõi vonal az tényleg káprázatos ...Hollunderné, Muskátné, Juli,Marika.. Szerintem Molnár pont olyannak képzelte el a ligetbéli hintásfiút, mint amilyet Csányi megformált. A jobb életre vágyó, kompromisszumra képtelen vadember..és a romlatlan kis cseléd nem e világra való tiszta szerelme,

Nekem a két felvonás között nagyon nagy különbség volt, az elsõ néha már-már bealvósra sikeredett, a második ritmusa és dinamikája viszont már nagyon eltalált volt. Még a két énekest emelném ki, akik a dalokkal nagyon odaillõ hangulatot adtak a jeleneteknek.
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás