Színház

Love is my sin - Szerelem a bűnöm

előadás, 2009.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Az V. Shakespeare Fesztivál szenzációja Peter Brook legújabb rendezői remeklése, Shakespeare csodálatos szerelmes szonettjeiből összeállított produkció: Szerelem a bűnöm - Love is my sin, amely egyik első külföldi útjaként Gyulán lesz látható.
Peter Brook az egyetemes kortárs művészet legjelentősebb színházi rendezője, 1925-ben született Angliában. Litván származású szülei a század elején elhagyták Oroszországot. Két fiúk közül a kisebbik, Peter gyermekkorától a színházért rajongott, majd az oxfordi egyetem másodéves hallgatójaként, - egy amatőr társulattal színre vitte Marlowe Doktor Faustus című tragédiáját. Ezt követően több kisebb társulattal dolgozott, később a birminghami társulathoz csatlakozott. Majd a Stratfordi Shakespeare Színház igazgatója megbízta a Felsült szerelmesek színpadra állításával. Peter Brook, az angol színjátszás "legfiatalabb földrengése" ekkor huszonnégy éves volt.
Brook 1946 és 1971 között főleg Angliában dolgozott, de emellett többször vendégeskedett Párizsban és New Yorkban. Közel félszáz drámát, hét operát és hét filmet rendezett, közülük a legemlékezetesebb a William Golding regénye alapján készült Legyek Ura című alkotás.
Rendezéseiben olyan kiválóságok szerepeltek, mint Paul Scofield, John Gielgud, Laurence Olivier és Vivien Leigh. Pályájának legjelentősebb korszaka Stratfordhoz fűződik. Az 1960-as évektől a stratfordi Shakespeare Memorial Theatre rendezőjeként dolgozott. A színház az ő munkássága idején vette fel a Royal Shakespeare Company nevet. Brook egyik, - nagy vihart kavaró rendezése a Lear királyhoz fűződik, amely valósággal sokkolta a korabeli, kissé halódó színházművészetet. A Royal Shakespeare Company társulatán belül Brook szabadon alkothatott, merészen kísérletezhetett, mégis új lehetőséget keresett, a bohém fővárost, Párizst. Itt hozta létre új társulatát Centre International de la Recherche Theâtrale - Nemzetközi Színházi Kísérleti Központ - néven. Az előadások helyszínéül egyrészt a Bouffes du Nord ütött-kopott épülete szolgált, másrészt a "kerek világ". Peter Brook társulata bejárta szinte az egész világot, Irántól Afrikán át Indiáig. Játszott barlangban, utcasarkon, kőbányában, sivatagi településen, olykor díszletek és kellékek nélkül, halandzsa nyelven, a mozdulatokra és arcmimikára hagyatkozva. Rendezői repertoárján a világirodalom legősibb történeteitől kezdve, Shakespeare életművén keresztül, a legmodernebb alkotások is szerepelnek. A Mahabharata című indiai eposz színpadi adaptációjára tíz évig készült, s a nyolcórás előadás izgalmas látványvilága katartikus élménnyel ajándékozta meg a nézőket.
Az utóbbi évtized(ek)ben rendezései puritánabbá váltak, de a művészet teljességének igényét mind a mai napig megőrizte. Peter Brook a Le Monde című lapnak adott interjújában, a közelmúltban jelentette be, hogy lemond párizsi színházának, a Bouffes du Nordnak igazgatói posztjáról, melyet 1974 óta töltött be. "Az idő múlásával régóta keresem, hogyan tudnék szépen visszavonulni." - nyilatkozta a világhírű művész. Az igazgatói szék szimbolikus átadására a 2010/2011-es évadban kerül sor, a Varázsfuvola bemutatója alkalmával. Shakespeare szerelmes szonettjeinek színpadra állítása - ismerve Peter Brook visszavonulásának szándékát - jelképesnek is tekinthető. A világhírű rendező így búcsúzik "nagy szerelmétől", a színháztól és Shakespeare-től, akinek drámáit nemzetközi sikerrel színpadra vitte.

A(z) Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások