Színház

Magánélet

színmű, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"A színészet olyan kísérleti műhely, ahol nap mint nap lényegre tömörítetten születnek meg és formálódnak ki azok a lelki történések, amelyeket a pszichológia - elsősorban a személyiséglélektan - oly nagy erőfeszítéssel és oly kevés eredménnyel kutat. A színész munkaeszköze saját teste és lelke, azaz személyisége."
(Popper Péter: A pokol színei. Előszó, vagy: a színház mint pszichológiai kísérleti műhely)

Ebbe a kísérleti műhelybe pillanthat be a néző a Scallabouche Company legújabb bemutatóján. Noel Coward Private Lives című színműve az 1930-as évek angol polgári világának formákhoz ragaszkodni próbáló, de az indulatokat megfékezni képtelen, a színjáték és az őszinteség kényes határán lavírozó, fojtogató világát mutatja be. Az előadás arra tesz kísérletet, hogy a főszereplők házastársi konfliktusát a párterápia keretei közé helyezve lehetséges válaszokat, megoldásokat keressen. Hogyan válhat működővé egy ellentétekkel terhes kapcsolat? Hogy találhatjuk meg a harmónia felé vezető közös pontokat? Hogyan maradhatunk önmagunk a szükséges kompromisszumok ellenére? Egy terapeuta és a nézők segítik a szereplőket. Jeleneteket látunk a pár múltjából, lehetséges jövőjéből - ezek elemzése, módosítása ad lehetőséget a házaspárnak az újrakezdésre vagy a lezárásra.

A pszichológiai munka egyben színházi kísérlet is: miképpen dolgozhat együtt három különböző stílusú színházi ember? A klasszikus színházi mívesség képviselője (Fullajtár Andrea), az angol színjátszás és az improvizációs technika szakembere (Alexis Latham) és a fizikai színház egyik legizgalmasabb kévpviselője (Gergye Krisztián). A rendező mint pszichoterapeuta: a szó, a mozgás, a zene erejével képes úgy nyitogatni a lélek legrejtettebb bugyrait, hogy ne sérüljön, sőt, gazdagodjon, önmagává válhasson. Miközben a jól működő színészi eszköztárat mozgósítja, de azt új nézőpontba helyezve gazdagítja, mélyíti. Mindezt a néző részvételével. Élveboncolás.

"Egyszóval a színház témája az ember belső forradalma, amit evilági üdvösségéért vív, ha győz, és kárhozatra jut, ha elbukik."

A(z) Scallabouche előadása

Bemutató időpontja:

2014. április 4., Scallabouche

Stáblista:

Hozzászólások