Színház

MAL / Give in

táncelőadás, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A MAZE egy budapesti székhelyű kortárs táncegyüttes, melynek tagjai - Nagy Emese, Simet Jessica és Várnagy Kristóf 2016 eleje óta dolgozik együtt. Az akkor még DART megnevezés alatt álló formáció időszakában több közös produkciót is létrehoztak majd úgy döntöttek, hogy egy friss névvel folytatják eddigi együttműködésüket. Határtalan szenvedélyük és dinamizmusuk mely minden eddigi közös munkájukat jellemzi, mit sem változik, sőt, ezúttal egy még bátrabb hármasra lehet számítani.

Give In
"Ha olvasni szeretnél, arra ott a könyvtár. Inspirálódtunk, amiből inspirálódtunk, legyen ez a mi ügyünk, lehet, hogy nem is fontos. De ha az előadás után is érdekel, lépj oda hozzánk és elmondjuk. Egyébként pedig nem szeretnénk, hogy olvass a darabunkról, hanem azt hogy a bőrödön érezd."
Alkotók és előadók: Várnagy Kristóf, Nagy Emese, Simet Jessica Zene: Rona GeffenMűvészeti mentor: Hód Adrienn

MAL
A két alkotó Charles Baudelaire: A romlás virágai (Les fleurs du mal) című verseskötetéből inspirálódva, valamint saját tapasztalataiból merítve igyekszik a mai társadalomra és annak az adott hatalmi rendszerhez való viszonyára reflektálni. A darab egy belső romlási folyamatot mutat be, mely elkerülhetetlen következménye a hamis valósághoz való ragaszkodásnak, megjeleníti az ember morális szabályrendszere és a rá nehezedő külső nyomás közötti harcot. Mindezt az előadók könnyed és látszatra felszínes atmoszférát teremtve adják elő, a bennünket körülvevő "máznak", illúziónak tartva tükröt.Alkotók és előadók: Nagy Emese, Simet JessicaZene: Frank Bretschnedier/ Kutiman

A(z) MU Színház előadása

Hozzászólások