Színház

Mária főhadnagy

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Huszka Jenő romantikus nagyoperettje 1848-ban Bécsben kezdődik. Az igaz történeten alapuló mesében a magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Szerencsére megérkezik Antónia, Mária nénikéje, és az ő, valamint a kissé bolondos szabó, Zwickli Tóbiás segítségével a lánynak sikerül még időben elszöknie. Hogy a már forradalom hevében égő Magyarországra juthasson, nemzetőregyenruhát ölt magára és egy félreértés folytán beáll katonának. 1849-ben a budai honvédtáborban is férfiként, testvérbátyja nevén, Lebstück Károlyként szolgál a seregben. Vitézségéért immáron alhadnagyi rangot kap. Hanem igen sok konfliktusa akad fölöttesével, a szigorú Jancsó hadnaggyal, aki többször is megrója könnyelmű hősködéséért, és nem is sejti, hogy Mária, az ő bécsi szerelme van katonai mundérban. Természetesen „az alhadnagynak” sem közömbös a jóképű férfiú. A kalandos történet végén persze egymásra találnak és a bolondos Zwickli is révbe ér az ő Pannijával.

A Békéscsabai Jókai Színház, a Budapesti Operettszínház, a Magyar Zenés Színház és a Veszprémi Petőfi Színház koprodukciója.

Közreműködik: A Budapesti Operettszínház zenekara (felvételről) -

Vezényel: Rónai Pál A Magyar Zenés Színház tánckara

A(z) Békéscsabai Jókai Színház, Budapesti Operettszínház, Magyar Zenés Színház és Veszprémi Petőfi Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások