Színház

Mas o menos un día

előadás, magyar, 2011.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A produkció célja a Juan de Torres-Daniela Merlo rendezői páros 25 éves évfordulójának megünneplése. A Mas o menos un día egyetemes témát vet fel: a párkapcsolatok témáját, és azt, hogy ez hogyan irányítja az emberek életét. A két rendező több oldalról közelíti meg a párkapcsolat témáját, más-más nézőpontból is megvizsgálták azt. "Körbejártuk a félelmet és az elutasítást, melyeket az a gondolat szül, hogy életünket és szabadságunkat egy másik emberrel osztjuk meg. Találkoztunk olyan helyzetekkel is, amelyekben a kompromisszum átsegíti a párokat a nehézségen, és a kapcsolat folytatódik. Megnéztük, hogyan romlik meg és hogyan áll helyre a párkapcsolat azon problémák hatására, amelyek ezeket az örök karaktereket fenyegetik. Miután tudtuk, hogy ez egy meglehetősen bonyolult és sokoldalú témakör, úgy döntöttünk, mélyrehatóan foglalkozunk vele. Önéletrajzi ihletettségből kiindulva és figyelembe véve az idő (a könyörtelen bíró) múlásának hatását, segítségül hívtuk a humort és a bűnrészességet, hogy rekonstruálhassuk a párkapcsolatokat."

A bevezető jelenetben a két szereplő a színpad két végében látható, a nő, felfüggesztve a levegőben, talán alszik, talán...
Az előadás során a néző bekapcsolódik a szereplők párbeszédébe, néha kénytelen is beleszólni.
A darab békés jelenettel zárul, vihar utáni csenddel, kiegyezéssel a fontos dolgokban, és a pár hajlandóságával, hogy folytatják.

eredeti zene: Borja Ramos
egyéb zene: Lucio Battisti
színpadkép: La Viuda
díszlet: Kike Blanco
díszlet gyártó: Kike Rodriguez (KEYWORK)
gépszerkezet: Marc Bartolo
kosztüm: Lidia Azzopardi
kosztüm gyártó: Maria Sanchez
kép-hang: Jorge Barriuso
énektanár: Maria Beltran
grafikai terv: Alma Digital
adminisztrációs munkatárs: Mamen Caceres
marketing: Lizbeth Perez
produkciós manager: Juan de Torres

A(z) MU Színház előadása

Bemutató időpontja:

2011. április 8., MU Színház

Stáblista:

Vélemény: