Színház

Mata Hari

zenés előadás, 2018.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

100 évvel ezelőtt végezték ki Mata Harit, akinek a nevét mindenki ismeri. Ki volt ez a holland-fríz nő valójában? Kémnő? Kettős kém? Párizst erotizáló táncosnő? A mai kutatások szerint egyik sem. Akkor miért is volt akkora hatása? 

Kevesen tudják, hogy Mata Hari holland volt, azon belül is fríz. Azt viszont majd mindenki úgy tudja, hogy kémnő, sőt kettős kém volt, emellett frivol táncosnő. Valójában egyik sem igaz. Se táncolni, sem kémkedni nem tudott, mégis kémkedésért 100 évvel ezelőtt kivégezték. Akik komolyabban foglalkoztak Mata Hari életével, eddig is sejtették, hogy valami nem stimmel e vádakkal. Mata Hari rehabilitációjáért néhány évvel ezelőtt komoly mozgalom indult el Hollandiában. S valóban, a mozgalom elérte a célját: a kivégzésnek 100. évfordulójára Mata Harit rehabilitálták. 

A csinos, sok nyelvet beszélő, mindig a társaság központjában lévő Mata Hari az egyenruhák szerelmese volt és ez is lett a végzete. 18 éves korában így is adta fel a házassági hirdetését: egyenruhás férjet keresett. Meg is találta és elment vele Indonéziába, Jáva szigetére.

Az 1876-ban született Mata Hari, (igazi nevén Margaretha Geertuida Zelle). Jáván sajátította el a keleti egzotikus és  erotikus mozgás alapjait. Nem túl boldog házasságából két gyermeke született. A kisfiút Indonéziában megmérgezték, lányát is elvesztette jóval később. Indonéziából Európába visszatérve a 20. század elején táncosnőként Párizsba költözött és  itt vette fel a Mata Hari nevet (malájul: a nap szeme). Híres mulatókban  mozgásával erotizálta Párizst. Tulajdonképp ő volt az első sztriptíz-táncosnő. Nimbusza  egyre nőtt, mindaddig, amíg az orosz balett megjelent Párizsban és kiderült, mi is az igazi tánc. Ezek után táncból már nem tudott megélni, ezért  -  kizárólag pénzügyi meggondolásból - népszerűségét arra használta, hogy  az első világháború idején  a németek számára információkat szállítson. Ez sem ment neki igazán, nem is nagyon érdekelte, csak újságcikkeket fordított le és azokat szállította információként. A világháborús hisztéria közepette a franciák elfogták, néhány hónapos fogság után kivégezték.

Mata Hari életéről már legalább 40 könyvet írtak, 3 filmet készítettek. Azt a folyamatot azonban amint a könnyed, felületes, pénzt szóró, erotikus nőből  a néhány hónapos fogság alatt egy komoly, felelősségteljes ember vált, csupán a Spinoza zenés játéka mutatja be.

A(z) Spinoza Színház előadása

Bemutató időpontja:

2018. március 21., Spinoza Színház

Stáblista:

Szereplők

Szolgálólány

Alkotók

Hozzászólások