Színház

Máté passió

előadás, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A passiót, akár az egész evangélium nem magányos lektűrnek szánták az apostolok az áhítatos hívek számára, hanem olyan szövegnek, mely az istentisztelet során a szertartás vezetője felolvashatott a hívek előtt. Az olvasás az ószövetségi zsidó gyakorlat alapján valójában éneklés volt, a felolvasó konkrét hangmagasságon recitálta a szöveget. Így a passiót a kereszténység kezdete óta énekelve ismerték meg a hívek, megzenésítése nem egy zeneszerző zseniális ötletének tekinthető, hanem jellegéből adódó sajátosságnak. A recitálás lényege az volt, hogy néhány zenei sablonból építkezve a gyakorlott énekesnek kotta nélkül is előadható volt pusztán a szöveg alapján. A mondatok kezdő szótagjaihoz, a mondat lezárásához megfelelő motívumot használtak, és ugyanígy néhány motívum állt rendelkezésre a kérdő, felkiáltó mondat lezárásra. A szöveg közbenső részét pedig egyetlen hangon énekelték. A szereplők idézésekor megváltozott a dallam rajza, de az egyes szereplők szintén egy könnyen alakítható, de fix dallamon szólaltak meg. A reneszánsz korban, mikor a többszólamúság a zeneszerzők anyanyelvévé vált, elterjedt az a gyakorlat, hogy amikor több szereplő szólal meg (zsidó nép, főpapok, katonák, stb.), a hagyományos gregorián recitálásba többszólamú betét kerül. Ezek a betétek a szerző tehetségének függvényében a zenei kifejezés eszközeivel ábrázolták a szituáció drámai jellegét is. Ezt a gyakorlatot örökli a német barokk zseniális mestere, Heinrich Schütz (1585-1672) is, amikor a passiók megzenésítésébe fog. Nála azonban már a recitált szöveg is megkomponált. A néhány zenei sablon helyett érzékenyen kifejező, egészen egyedi dallamokon énekel az evangélista, és sohasem érezzük, hogy egy pillanatra is visszaesne a mechanikus dallamképzés kényelmébe a szerző.

A(z) Bakáts téri Szabadtéri Színpad előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások