Színház

Mi a pálya magyar dráma? - Rátenyér

felolvasószínház, magyar, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Benedek Albert: Rátenyér

"Ez a város nem csak lesz, de volt is!"

Rátenyéren ? történetünk helyszínén ? nem épült meg időben a két forgalmi sávú elkerülő út, mert a vezetés elköltötte a pályázati pénzeket. A központból szankció várható: elveszik a városi státuszt, és Rátenyérből újra nagyközség lesz. Ezt a szégyent szeretné elkerülni a polgármester, ezért alternatív megoldást dolgoz ki: lerövidíti az utat a helyi temetőn keresztül. Hogy a jogos felháborodást elkerülje, az ottani halottakból történelmi legendát gyárt, és újratemetteti őket. Mindeközben a városról is ?kiderül? 1000 éves, eddig eltitkolt múltja.

A múltteremtés azonban túl jól sikerül, és az irányítás szép lassan kicsúszik a polgármester és csapata kezéből. A szomszéd községek követelőzőivel, az egymás után feltűnő spirituális csodákkal és a Tatár Tudományos Akadémia legbölcsebb tagjaival már nem lehet mit kezdeni. A helyzetet végül a fővárosból kénytelenek megoldani, és nem más veszi kezébe az ügyet, mint Az, akiről nem beszélünk?

A(z) Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előadása

Stáblista:

Hozzászólások