Színház

Mimikri

táncelőadás, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Elvegyülni, hasonulni, eltűnni- védekezésből vagy zsákmányszerzésből. Az evolúció során számos fajtája alakult ki a mimikrinek, a környezethez való megtévesztő azonosulásnak. Az emberi faj a pszichéjében hordozza a mimikri képességét, a személyiség teljes mértékben képes átformálódni, vagy éppen színleléssel beolvadni a többiek közé. A cél a túlélés, a préda megszerzése, a megtévesztés manipuláció révén.

Unsuk Chin, a Berlinben élő, számos rangos, nemzetközi díjjal kitüntetett dél-koreai zeneszerző mestere Ligeti György volt, többek között Sztravinszkij és Bartók zenéjét is meghatározónak tartja kompozíciós stílusában. 2009-ben bemutatott concertoja, a Su a keleti és a nyugati zenei világot ütközteti. Az ősi kínai hangszer, a sheng és a szimfonikus zenekar dinamikus viszonyában a szólóhangszer hol elvegyül, hol eluralkodik, hol teljesen eltűnik a zenekari hangzásban. Egymás árnyékai, visszhangjai lesznek a hangszerek, hangokkal rajzolva meg egy különös mimikri-jelenséget, ahol nem tudni, ki és kihez hasonul valójában.

A(z) Szegedi Kortárs Balett előadása

Bemutató időpontja:

2014. március 7., Szegedi Kortárs Balett

Stáblista:

Hozzászólások