Színház

MU Terminál B est, 2016 - A dzsungel könyve

táncelőadás, magyar, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Lassan két éve, hogy TerMini néven létrejött a MU Terminál gyermek tánctagozata. Ez idő alatt folyamatosan alakult ki az igény mind a társulatunkban, mind a gyerekekben és a szülőkben arra, hogy olyan produkciókat hozzunk létre, amelyeket a gyerekek mutatnak be színpadon. A dzsungel könyve második ilyen előadásunk, ezt megelőzően a Twist Olivér adaptációját készítettük el. Estünkön rendhagyó módon nem lép fel a felnőtt társulat, energiájukat a gyerekekkel történő művészi munka kötötte le. Az eredeti művet mint szabad asszociációs, inspirációs kiindulási pontot használtuk. Produkciónk ötvözi mindazt, amit a gyerekek évközben tanulnak műhelyünkben, így a táncon és a színészmesterségen van a hangsúly. Mindig nagyszerű élmény dolgozni a gyerekekkel, rengeteg energiával és kedvvel vesznek részt a próbákon. Nagyszerű látni, ahogyan fokozatosan fejlődik a koncentrációs készségük, mely képessé teszi őket mégoly bonyolult és nehéz feladatok végrehajtására is, mint amit a színpadon, nézők előtt történő megmérettetés jelent.
Reméljük, olyan szeretettel fogadják előadásunkat, mint amilyen szeretettel a gyerekekkel együtt az alkotók készítették azt!" (Fejes Ádám)

Előadók: a TerMini Gyermek és Ifjúsági Táncszínház növendékei

A(z) MU Színház előadása

Bemutató időpontja:

2016. február 27., MU Színház

Stáblista:

Vélemény: