Színház

My fair lady

musical, 2 felvonás, magyar, 2010.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség az évad első bemutatóját, a My Fair Lady-t, a musicalek klasszikusát, mely műfajilag az operett és musical határán mozog. A rendezőnő koncepciójában az erőteljes tömegjelenetek, látványos show-elemek a meghatározók, amire alkalmat is adnak a darabban látható színes forgatagok, a piactéri, grandiózus báli és lóverseny-jelenetek. A My Fair Lady főbb szerepeiben a hazai filmrendezők által jelenleg legfoglalkoztatottabb fiatal színésznőt, Tompos Kátyát, az Örkény István Színház kiváló művészét, Széles Lászlót, a Vígszínház legendás művésznőjét, Venczel Verát, a Madách Színházhoz kötődő közönség-kedvenc Gálvölgyi Jánost, a Katona József Színház vezető színészét, Bezerédi Zoltánt valamint a filmes munkái alapján is egyre népszerűbb, fiatal Szabó Kimmel Tamást láthatják a nézők. Érdekesség, hogy a koreográfus a rendező testvére, Novák Péter lesz, aki idén a Dózsa című produkció címszereplőjeként is képviselteti magát a Dóm téren. G.B. Shaw színművéből, a Pygmalionból írt darab népszerű slágerekkel mutatja be a szegény kis virágáruslány, Eliza Doolitle, Higgins professzor és Pickering ezredes történetét. Az előadás dalait Varró Dániel friss, zseniális fordításában hallhatja a közönség.

A(z) Szegedi Szabadtéri Játékok - Dóm tér előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Elisa Doolittle
Higgins professzor
Mrs. Higgins
Pickering ezredes
Alfred Doolittle

Alkotók

Hozzászólások

myfairladyfan 2010 szept. 23. - 17:23:55
Igen, tényleg egy élmény volt, számomra örök élmény. Talán azért is, mert ez volt az elsõ Szabadtérim. Sajnálhatod mulao, hogy nem voltál ott. A rendezés nem volt a legjobb, de a színészek odatették magukat. A Varró-féle fordítás új volt, mit mondjak, csak úgy lestem néha én is a 27 évemmel, képzelem, mit gondoltak az idõsebbek! Kátya isteni Eliza, a hangja gyönyörû, mint mindig. Széles László annyira nem jött be nekem Higginsként, pedig szeretem õt is. Tényleg Bezerédi Zoltán volt a legjobb! Milyen jól hozta az öreg Doolittle-t a tolószékben is! Le a kalappal elõtte!
szonya1 2010 szept. 23. - 16:40:14 Előzmény mulao
Persze, persze, én csak azt írtam, többnyire. Pl amott az Elisabethnél kb 540 hsz van, a Rómeó és Júliánál több mint 1400.
mulao 2010 szept. 23. - 15:35:38
Neked is köszönöm a beszámolót. Valahogy így képzeltem a színészek játékát, bár arra nem igazán gondoltam, hogy már akkora a színpad, hogy elvesznek a színészek rajta.
Persze ez attól is függhet, hogy ki melyik sorban ül(?)
mulao 2010 szept. 23. - 15:32:31
De azért beírtál. :)
mulao 2010 szept. 23. - 15:31:50 Előzmény szonya1
Ezekszerint csak a fórumot kellett megnyitni és máris tolonganak a hozzászólások. :) Nem értek egyet veled, szerintem ide is rendszeresen beírnak a színházba járók, talán pont azért, mert ide a Színházi Portálra és talán még a színházak vendégkönyvébe lehet beírni, máshová nem. Én legalábbis többrõl nem tudok. Lehet, hogy elvesztek a színészek, mert egy riportban pont Kátya mondta, hogy direkt nagyobb gesztusokkal játszik, hogy mindenhol jól láthassák a nézõk mit csinál. Köszi a beszámolót, megnézem a linket. :)
marteeka 2010 szept. 23. - 10:25:29 Előzmény mulao
Azért nincs hozzászólás, mert kár rá szót pazarolni. Én speciel még a szúnyogok ellenére is bealudtam rajta, annyira vontatott volt...
szonya1 2010 szept. 22. - 17:46:09
Én láttam, és jól is szórakoztam rajta, habár nem igazán arra a nagy színpadra kívánkozik ez a darab. A modernizált szövege pláne kicsapta a biztosítékot sokaknál.
Szerintem itt azért nem található hozzászólás, mert a színház iránt érdeklõdõk többnyire a Magyar Színházi Portált látogatják, ide elvétve tévednek. Ha érdekel, nézz el ide: http://szinhaz.hu/index.php?option=com_simplestforum&view=postlist&forumid=1001&topicid=14121&Itemid=51
mulao 2010 szept. 22. - 16:55:20
Nekem furcsa, hogy ahhoz képest, hogy nem tudom hány ezer nézõje volt a Szegedi Szabadtéri Játékoknak egy hozzászólás sem érkezett ide. Ennyire nincs senki a fórumon, aki látta élõben? Nem vagyok szegedi, de azért találtam videókat a neten, és az alapján nagyon jó lehetett. Szabó Kimmel Tominak mintha sokkal jobban ált volna, hogy szinte operásan énekeljen, mint amit a Made in Hungáriában kellett elõadnia. Pedig nem vagyok kifejezett rajongója. Tompos Kátyának az vagyok, és neki meg amúgyis tök jó hangja van, de ezek a dalok tényleg jól álltak neki, és remekül énekelte õket. Olvastam azt is, hogy ngyszerû volt a darabban. Persze nem csak õk voltak ismert színészek az elõadásban. Én örülnék neki, ha valaki írna nekem valamiféle beszámolót, mert feltételezem tényleg élmény lehett élõben ott lenni.
Március 3-án újra KultúrKedd!
március 3., kedd 00:00-24:00 Március 3-án újra KultúrKedd!

Kedvezményes jegyek csak egy napig a PORT.hu-n!